2016. december 14., szerda

Chicago - az első nap




Ez az utazás közvetlenül Cleveland után következett. Autóba pattantunk, és cirka 7-8 óra autózás után érkeztünk meg Chicago-ba. 

Szerencsére befértünk Katáék autójába (ő Chicago-ban ösztöndíjas). Másik szerencsés utastársam Gergő volt. Róluk korábban már írtam, mikor Washingtonban jártak. 
Egy cicabarát házban lakik Kata, így megismerkedhettem az 5 macska házigazdával. Meglepően jól viselkedtek, bár volt is hely nekik kószálni a nagy házban.Még egy egyiptomi macskával is találkoztam, ő igazi rokon lélek volt. Nagyon érdekes megérinteni, mintha bársonyt simogatna az ember. 

Másnap reggel bemetróztunk a városközpontba, Oak Parkból. Egyébként Oak Park szecessziós házakkal van tele, még a radiátor is szép indamintás volt a házban, és ez nem is egyedi arrafelé.
Sokkal jobb hangulata van egy szépen idősödő háznak, mint egy ''frissen a magazinból'' épületnek, amin 15 év múlva mindent újra ki kell cserélni, és a "márványfalon" is érdekes módon ugyanaz a minta ismétlődik blokkonként.  Tehát egy olyan kivételes kertvárosban jártam ami nem akart többnek látszani annál ami-lehet majd írok egy fejezetet az errefelé épülő gipszkarton-farostlemez versailles-i palotákról. :)

Az időjárás borús volt, és a felhőkarcolók most nem csak karcolták, hanem mélyen beledöftek a felettünk gyülekező felhőkbe, és  ennek örömére elkezdett esni is, és abba sem akarta hagyni. Azért ez nem szegte kedvünket, egyedül a beázott bőrcipőm rontott a közérzetemen. Mikor nagyon rákezdett az eső, beültünk egy kávézóba,  és elhatároztuk, hogy ma akkor megnézzük Moholy-Nagy életmű kiállítását a múzeumban. Ha már itt van ez a magyar vonatkozású kiállítás, és mi is itt vagyunk, kár lenne elszalasztani. Nem utolsó sorban ott az eső sem esik bent. Azért a babról is készítettem képet, bár az a tisztes neve hogy "Felhőablak".




 A múzeum ahogy az lenni szokott mindent összepakolt egy helyre, kisjézustól kezdve Rembrandt festményein át egészen a Pompejiből elhozott falrészletig. Gergő ezt bővebben kifejtette itt el is lehet olvasni, de teljesen igaza van, hogy a múzeumi tárlatok olyanok mintha a világvégére készülnének, jól bespájzolva mindenből. És az alkotás lényege a nagy tömegben el is veszik. Mit ad egy Buddha szobor, ha 25 másik mellett van kiállítva, vagy egy szárnyasoltár, ha nem hoz közelebb Istenhez. Legalább megállapítottam, hogy ez a Buddha (amit le is fotóztam) kísértetiesen hasonlít a magyar népmesék legkisebb fiára, vagy éppen János vitézre.
Moholy-Nagy nem okozott csalódást, és van annak egy különös bája, mikor magyar beszéd szól a hangszórókból a chicago-i kiállításon. ( Hangfelvétel Moholy-Nagytól, amint a magyar bányászokat buzdítja szavazásra - "mert a Rózvelt az egy jó ember...'')Itt a kiállításról egy összeállítás.
Másnap már sokkal szebb időnk volt, napsütés és nagyon hideg, arról is írok, csak ennyi kép nem férne el egyben.










2016. december 8., csütörtök

Cleveland




November egy nagyon mozgalmas hónap volt, sokfelé eljutottam. Az egyik állomás Cleveland volt. A hálaadás miatt eszméletlen módon megugrottak a repülőjegyárak, és csak néztem nagyokat, hogy mennyi lenne Washingtonból Clevelandbe repülni. Aztán jött egy ötletem, hogy Baltimore-ból talán van esély valami emberi léptékű jegyet találni, és küldetésem sikerrel járt. Igaz detroit-i átszállással, de célba értem. Azért megérte leszállni a Detroit repülőtéren, mert nagyon szép modern hely. Ez a csillagközi folyosó is ott található. És ami a legjobb emlékem a reptérről: volt iható cappucinó is. Egy illy kávézóban!



A következő képek már a cleveland-i Hilton hotelben készültek, itt szállásoltak el minket a vendéglátóink. Feladataink is voltak, egy konferencia zajlott az épületben, több ösztöndíjas előadást is tartott, a liftes képben ott mosolyognak. Buffalo, Chicago, Minessota és New York ösztöndíjasai vannak egy liftbe zárva, plusz én. Érdekes hogy már novemberben nagyon sok helyen felállították a karácsonyfát. Ez például Magyarországon rendkívül illúzióromboló szokott lenni, de itt megvan a funkciója. A fa az előkészület része, és fokozatosan aláteszik a becsomagolt ajándékokat. Így a csomagolásba befektetett munka sokkal jobban megtérül- az adventi dekoráció része lesz, nem pedig egy tízmásodperces mozdulattal a földre kerülő papírhulladék.




A bál egy szombat este zajlott, sok ember összegyűlt. Olyan érzésem volt mintha egy óceánjáró hajó vacsoratermében lennénk. Nem csoda, mert az is amerikai igények szerint épül, ugyanilyen székekkel stb. Az én szerepem a bálon a himnusz eléneklésével kezdődött. Amerikai és a magyar is kellett, milyen jó hogy októberben megtanultam az "újat".  És élőzenével kísérte egy zenekar, még cimbalom is volt benne, gondoltam ez így fura lesz, de nem, még azzal is működött, nagyon univerzális az amerikai himnusz. Sok együtt élő népcsoportra tervezték még ha akaratlanul is. Mondjuk mindig belém bújik a kisördög mikor az utolsó sorhoz érek, és eszembe jut hogy a "land of the free" nem igazán volt aktuális a himnusz születése alatt, tekintve a rabszolgaságot. Na mindegy, reméljük volt egy előrelátó víziója a szerzőnek.
Valamint szabad vagy amíg betartod a szabályokat, ma például új kordon volt a Fehér Ház előtt egy turista átlépte az 55 cm-es kerítést, (mert különben semmi nem látszódott az épületből) és rögtön ráordított egy rendőr hogy nem látja hogy az kordon?
Kicsit elkalandoztam. A bálon még este énekeltem egy opera válogatást, és nagyon jó érzés volt a cleveland-i magyaroknak énekelni. Olyan érdeklődő és kedves közönség volt. Jól esett hangot adni, és nem gondoltam közben semmi mellékes zavaró tényezőre. Néha éneklés közben az ember automata pilóta üzemmódra vált, és elkezd gondolkodni. Vagy a technika miatt arra gondol hogy: kiszáradt a szám, vagy jön egy magas hang ezt elő kell készíteni. Hát most ilyen nem volt, minden csak jött. Remélem egyre több ilyen lesz.
A képen még himnuszt énekelek, mert közben mikrofont használtam, de a klasszikus zenét ha lehetséges (nem szabadtér vagy stadion) akkor mikrofon nélkül szeretem csinálni, elvégre úgy van értelme, ezért kell hozzá egy speciális technika.
Itt zárásnak a Szent Imre templom, ami egy kifejezetten magyar épület Clevelandben. Vasárnap teltház volt, és a magyar atya születésnapja is, itt Schubert Ave Maria-t énekeltem. Csak a helyiek összefogása mentette meg ezt a templomot a lebontástól, amit a püspök elrendelt... De ők ha jól tudom a pápához fordultak megmenteni a templomukat és ez sikerrel is járt.
Sajnos sok minden a pénzről szól, meg az értékesíthető telkekről.


Kicsit letértem a történetmesélésről, majd legközelebb megint városnézős kalandokkal folytatom. :)



2016. december 6., kedd

Haszontalan dolgok


Közeledik a karácsony, és egyre többet kell gondolni az ajándékozásra. Ez nekem egyáltalán nem kenyerem. Borzasztó vagyok ebben, és általában az utolsó pillanatra marad a beszerző körút. De most hogy új környezetbe vetődtem, izgalmas dolog körbekémlelni a boltokban, bár nehéz értelmes dolgokat találni a nagy vásárlási dömpingben. Íme pár példa a kínálatból.

Ha valakit örömmel tölt el Mitch vagy Brad feszes popsijának látványa, amint kikandikál a félig megivott teás/sörös/vizes pohárból, az még szólhat és beszerzem neki az "Ivócimborákat".



Ha a legények látványa nem derítené fel a potenciális ajándékozandót, azoknak nagyon kedves meglepetés lehet az "Őrült macskás asszony" kifestő könyvecske, mely rengetes ötletes szituációt tartalmaz, amelyben a lány a macskákat választja a nagybetűs élet helyett. Vagy éppen Brad randija helyett..


Én is inkább az otthoni színezgetésre szavazok.
De láthatóan az árukapcsolás is működik, hiszen a színező előtt egy macskás bögre szerepel, aki titokban színes fürdőnadrágokról álmodik... Lehet ezt még fokozni. A színes gombolyagra pedig úgy tűnik nem fordítottam elég figyelmet az üzletben, most meg már esélytelen hogy rájöjjek a rendeltetésére.
A jól tanuló diák (köszönöm az autokorrekciónak hogy kétszer is dik-re javította a diák szót...) baba.
Sajnos ez a gyermek igencsak lemaradt a tanulással, talán Észak-Koreában rakták össze szorgos kezek, mert ő még hisz a szocializmusban, és a Szovjetunió feltámadásában.
De az is lehet hogy direkt retró-baba, remélem a boldog tulajdonosa nem ez alapján megy majd földrajz érettségire.

A politika viharaiban megkeseredettekre is gondoltak a gyártók. "Politikai hűtőgél" (?) azoknak akik demokraták.
Ha USA, akkor a dagadt unikornisz és az egyéb túlsúlyos állatok sem hiányozhatnak a polcokról.

Ezen felül még rengeteg őrült, vicces és teljességgel haszontalan dolgot kínál a vadkapitalizmus, majd ha megint túltelítődök, megint közzéteszek egy ilyen haszontalan és szórakoztatásra szánt posztot.

2016. december 1., csütörtök

New York 3.

Már jó ideje nem vagyok New Yorkban, de a sok tennivaló és utazás közepette nem tudtam leülni, hogy megírjam az utolsó részt. 

Szerencsére egy napsütéses meleg őszi napot fogtam ki az utolsó napon, ekkor meglátogattam a Metropolitan opera épületét is. Már jól ismertem ránézésre a helyet, így könnyű volt megtalálni. Bár Lincoln Center néven kell megkeresni a térképen.
Az épületbe be lehet sétálni, este éppen a Bohémélet ment, Anna Netrebkoval, de akkor én már a buszon ültem Washington felé. Bár kétlem hogy utolsó nap erre lehetett volna jegyet varázsolni. 
Nem baj, az biztos hogy még jövök ebbe a városba, és akkor felkészültebb leszek, mondjuk egy operajeggyel a zsebemben jövök. Bent azonban ismerős arcokat láttam a falon, ez afféle dicsőségtábla, a híres tagok arcképcsarnoka. Itt Cheryl Studer látható, akinek tavaly nyáron részt vettem a mesterkurzusán Ausztriában. Szép emlékként őrzöm a nála eltöltött órákat. Most elküldtem neki ezt a fényképet is.
 Persze Marton Évát is sikerült megtalálnom, egy kis keresgélés után. (Aztán rájöttem hogy ABC sorrendben vannak kint a művészek.)

Nagy elismerés itt énekelni, ez a hely az operaénekesek Mekkája. Ha lehet ilyet mondani. Én már elzarándokoltam ide, már csak énekelni kell benne. Majd legközelebb :D
 Egyébként nemrég volt egy koncertem Clevelandben, lesz arról is egy iromány, csak el ne feledjem. A MET souvenir boltja azonban túlságosan giccses volt és drága. Nem vettem semmit. Helyette emlékbe elhoztam a rádióból szóló méregáriát Netrebko-val. És ezt itthon is meg lehet hallgatni.

Viszont a híres Juilliard School is az operaház mellett van, és annak a boltjában igazi kincsekre leltem. Annyi kotta van, és annyi féle, hogy nagyon könnyű lett volna otthagyni az összes pénzem. Sajnos vagy szerencsére, nem volt annyi időm, mert utaztunk haza és még a Times Square-t és a Central Parkot is meg akartam nézni. Aztán rájöttem hogy mindent nem lehet, így maradtak inkább a felhőkarcolók, mert erdő és mókusok itt is vannak Potomacban. 

Azért így is vettem pár kottát, de arra is gondolnom kellett, hogy onnantól kezdve cipelhetem a plusz kilókat a vállamon.
Ha valaki a Juilliardra szeretne járni, évente potom 42000 dollár a tandíj. Persze azért vannak ösztöndíjak is, de általánosságban Amerikában az oktatás sehol sem olcsó. Ez "csak" egy zenei intézmény, ennél a Harvard és a többiek még drágábbak. 

De az orvost is jobb itt elkerülni. Egyik ösztöndíjas barátnőmnek megfájdult a foga, 400 dollárt ott is hagyhatott a fogorvosnál, mint tömés pótlás. (És a biztosító csak 150 dollárral járult hozzá.)

Szóval ha valami komolyabb dolog jön közbe, lehet olcsóbb venni egy repülőjegyet Magyarországra.

Találtunk egy ingyenes kiállítást, közel a Central Parkhoz. Még örültem is, aztán rájöttem azért ingyenes mert ezért senki nem fizetne... Viktoriánus korabeli nem túl művészi festők készítettek portrékat elhunyt kisbabákról. Ez akkor egy iparág volt, hiszen különben semmi emlékük nem maradt volna a kisgyerekről.
Nem túl szívderítő. A következő teremben meg megspékelték ezt a daguerrotípiával, ahol a halott személy van lefotózva, mintha élne...
Elég morbid. De legalább kint szép idő volt így hamar kijöttünk. A képen egy hangulatos streetfood helyen vagyunk.

Aztán a Central Park kimaradt, azt majd tavasszal nézem meg. Helyette a Times Square volt az utolsó látnivaló, a vizuális ingerek dömpingje. Minden sarokról 8 reklám villogott a szemembe, és hirdette a boldogság titkát. Palvin Barbit is láttam 6 méteres nagyságában amint fogalmam sincs mit reklámozott. 
Sajátos hangulat volt, élveztem, de elég is volt annyi amennyit eltöltöttünk a téren.
Ennyi sok élménnyel megpakolva mentünk végül haza este, de előtte még megköszöntük a vendéglátást manhattani barátunknak, és vacsoráztunk vele egyet egy jóval csendesebb és meghittebb helyen.










2016. november 22., kedd

New York 2.

 A szép idő után megmutatta a város az esős oldalát is. Reggel találkozót beszéltünk meg ismerőseinkkel, akik erre a délelőttre szabadnapot vettek ki. Szerencsére egy bérelt autóval (ami úgy működik mint Pesten a bérelt bubi bicikli) értünk jöttek a Brooklyn metrómegállóhoz, de annyira esett, hogy addig is a Starbucksban vennem kellett egy kávét, hogy fedél legyen a fejünk fölött. Persze ezt meg is bántam, mert a rossz idő miatt nem annyira lehetett az utcán flangálni, és ehelyett elmentünk egy hangulatos brooklyn-i európai kávézóba. Ahol igazi cortado és cappucino készül... Az egyik kávégépüket meglátva eszembe jutott Péliföldszentkereszt, és Géza testvér kávézója plusz a cappucino-ja . Aki otthon van és arra tud kirándulni igyatok a kedvemért egyet :)


Szóval beszélgettünk én pedig inkább egy különleges teát próbáltam ki, mert nem szeretem túlzásba vinni a koffeint. Pedig ég és föld az olasz kávézó és egy Starbucks! Vicces hogy Magyarországon milyen presztízse van ennek a márkának, itt meg minden második bokorban van egy, és nagyon "átlagos".

Aztán az ég tisztább lett és nem esett többé, viszont igazi felhőkarcoló élményt produkált az időjárás. A Brooklyn híd felé majdnem szuperhős lettem, de a repülés nem tartott ki egy egész híd távolságon, úgyhogy aztán gyalog átkeltünk a hídon.  És hopp, megint Manhattenben találtuk magunkat.

 Méghozzá nagyon közel Chinatownhoz, úgyhogy kicsit arra is körülnéztünk. Aki éhes tényleg érdemes ott enni, hiszen negyed áron vannak az ételek az átlagos manhattani árakhoz képest. De mi már jóllakottan értünk oda, még sajnáltam is kicsit, hiszen velem volt egy perfekt mandarin tolmács :) Arra nem is beszélnek angolul a kínaiak, mintha egy teljesen más világban élnének a város közepén... Beléptünk egy buddhista kolostorba is, egy kedves kínai szerzetesnő rögtön beszélgetni akart, Binget tibetinek engem meg orosznak nézett, s miután kiderült hogy nem így van, akkor is úgy gondolta hogy Oroszország mar közel van Európához, emiatt lehetek orosz. Ebből a beszélgetésről csak utólag értesültem, jelenleg annyit értettem a párbeszédből hogy Magyarország ("Shongjali") barát("pongjo"), meg a köszönések.
Egy apró helyet kerestünk ahol elvileg nagyon finom tarlórépa sütemény van és egy kisablak néz az utcára, ez a hely ahol venni lehet. De nem találtuk meg, majd legközelebb. Aztán már a sok gyaloglásban elfáradva visszametróztunk a szállásunkra, és aztán este Bing egy volt MIT-s évfolyamtársát látogattuk meg. Most született babájuk, úgyhogy a 10 hetes kislányt a kezembe is tették, ő meg szépen elaludt, míg mi beszélgettünk, sajtot ettünk és boroztunk. Aztán énekeltem is, a babának tetszett a népdal, aztán kiderült hogy Karen férje egy operaszerető ember, úgyhogy még egy kis Mozarttal zártuk az estét.  
Durva hogy még 2 hete van a szülési szabadságból, aztán hagyhatja a babáját másra... Itt ez a szokás.



2016. november 21., hétfő

New York 1.


Nos elérkezett az idő hogy erről is írjak. Annyi képet szeretnék mutatni, hogy nem  is fogok elférni egy bejegyzésben, az itt közzétett képek csupán az első nap élményei.
Busszal mentünk New Yorkba, tőlünk kb. 4 órás az út  és viszonylag könnyen elviselhető. Korán reggel indult a busz, ennek köszönhetően 3 órát még aludni is tudtam odafelé.  Csodálatos idő volt, sütött a nap, még szerencse, hogy nem a téli kabátomat hoztam. Már az első pillanatokban, ahogy megérkeztünk, megéreztem Manhattan mással össze nem hasonlítható lüktetését.


Nem érkeztem elvárásokkal, csak hagytam, hogy elfogulatlanul érjenek az új benyomások. A biztonság kedvéért pár jó tippet elolvastam a buszon (volt Wifi is), ha esetleg "unatkoznék". Persze erre nem került sor, de Travellina blogja adott azért jó ötletet :)


Az első napunkon Bing régi barátjánál és családjánál szálltunk meg.Van igazság abban, hogy New Yorkba akkor mindenképp el kell menni, ha van ott ismerős. Így egy helyi szemével is ránézhetünk a környékre, ami nagyon izgalmas és hasznos is. Így találtunk rá egy laoszi étteremre, ami hihetetlenül finom volt, de valószínű eszünkbe sem jutott volna odamenni, ha nem hívják fel rá a figyelmünket a barátok. Ezen a képen 3, pontosabban 4 csemete is látható, mert Brian az eb, a legidősebb gyerek a családban. De tényleg. Ezt úgy kell elképzelni hogy este Brian ugat a kis fészkében, hogy takarják be aludni...




A képek jórészt azon a környéken készültek, ahol laktunk, a Hudson folyó partján, az üzleti negyedhez nagyon közel. Sok jómódú kisgyerekes család lakik arra, és persze kutya.

A következő képen egy híres szobor látható, persze mindenki ismeri. Elolvastam Travellina utazási blogjában, hogy egy ingyenes kompról is meg lehet csodálni a szobrot, és akkor még a hosszú biztonsági ellenőrzést is elkerüljük, ami a szobor talapzatánál zajlik. Így hajóról, a Statham island felé én is köszöntem a Szabadságnak. A hajón érdekes arcok is voltak, 2 zavaros tekintetű fiatalember éppen találkozni ment a Statham szigeti dílerrel, és ezen veszekedtek hangosan hogy ki megy be hozzá. Hát nem lehet túl szívderítő az a városrész, így inkább kompfordultával vissza is hajóztunk Manhattenbe.
Este viszont váratlan találkozás ért. Valeriával mentem megbeszélt találkozóra, őt Bécsből ismerem, és most ideköltözött. Mikor rá vártam először egy magyar szalámit találtam egy boltban, aztán a következő üzletben egy 6 éve nem látott pesti ismerősömre köszönhettem rá. Nagyon meglepődött mikor a nevén szólítottam. (Persze úgy tettem mintha a telefonomba szólnék, és ha rám néz akkor igazam van, de ha nem ő, akkor sem tűnök őrült hasonmásvadásznak.)
Viszont tényleg ő volt, így beszélgettünk kicsit, most Hawaii-on lakik, de modellkedni még szokott New Yorkban. Úgyhogy egy új fejezettel gyarapíthattam a véletlen találkozások-egy falu a világ sorozatot.
Itt pedig Valeria, kolumbiai operaénekes társam. Bécsből ismerjük egymást.
Legutóbb nyáron, Kiskunhalason találkoztunk. Most meg New Yorkban.
Claudia Visca kapcsán lettünk barátok és a nyári kurzuson szobatársak is voltunk.
Egy érdekes történet: Halason elvesztette az iPhone6-ját. Egyszerűen eltűnt, miközben biciklizett haza. Még visszament, többen kerestük, hívtuk, de kikapcsolt.. Éjjel még egy hatalmas vihar is volt, fákat döntött ki. Elkönyveltük hogy a telefon nem lesz meg, valaki ellopta, de ha nem akkor meg az özönvíz tönkretette. Azért a rendőrségen jelentette az eltűnést.
És most 4 hónappal később megtudtam a történet folytatását. Jó 2 hónappal az elvesztés után a rendőrség hívta a magyar házigazdánkat, hogy valaki megtalálta a telefont és leadta. Addig kint volt a sínek alatt a pusztában. És semmi baja nem lett. De hogy jutott vissza a telefon Valeriához? István elvitte a telefont Bécsbe, ahol Valeria barátja Camillo megkapta, és mikor ő ment haza Kolumbiába, odaadta Valeria anyukájának. Szóval már csak pár hónap és megint meglesz a telefon. :D

2016. november 17., csütörtök

Csodálatos ősz (még mindig)

Novemberben is még süt a nap, és van amikor egy sálban jól érzem magam kint. Az elmúlt hetekben meglátogattak Kcsp-s barátaim és prezentáltunk, meghallgattunk pár érdekes előadást, múzeumokban mászkáltunk, nagyon jó volt. Aztán a helyi cserkészek adománygyűjtő bazárára készültünk, ott én is énekeltem, majd utána New Yorkba is ellátogattam 2 nyugis napomon.( Ennek majd még szentelek egy egész bejegyzést.) Aki siet akkor ennyi is összefoglalva, de alább bővebben kifejtem élményeimet.
Például a Washington Marathont is láttam, sőt szurkoltam is 3 nőismerősünknek. Mind a hárman teljesítették a teljes távot, pedig kisgyerekeik vannak, egyikük egy éve szült.Errefelé nagy divat kezd lenni a sportosság, kevesebb elhízott embert látok mint amire számítunk, ha Amerikára gondolunk. De ez azért is van, mert ez a keleti part, itt jómódúak az emberek és meg tudják vásárolni az egészségesebb ételeket, vagy éppen a jógabérletet.
Az ősz színei újra meg újra csodálatra késztetnek. Itt intenzív narancs színben pompáznak a fák, otthon inkább már sárga a november. Hogy ez miért van így, nem nekem kell leírnom, mert pont valaki erről írt cikket az indexen. Röviden annyi hogy az európai fák lustábbak :D
Nem  tudom megunni a színek fényképezését, de most csak egy délceg fővárosi fát mutatok a kék égbolt előtt. Ilyen szerencsés időt fogtunk ki a Kcsp-s sorstársakkal is, Csenge, Kata és Gergő itt töltöttek egy rövid hetet, együtt készültünk a helyi magyar diaszpóra tanácsra. És közben nagyokat sétáltunk, ettünk a híres food truck ételes kamionokból, múzeumokat néztünk és keveset aludtunk.

                    



Mint ahogy az alábbi képes ábra is mutatja, mikor már nem volt látnivaló a városban, éjjelente szakmáztunk. Volt olyan este hogy a nővéremék már ébren voltak Magyarországon, és én még nem aludtam Washingtonban, így extra aranyos, kipihent pizsamás unokaöcsikkel Skype-olhattam lefekvés előtt.  
A lányokat az amerikai időeltolódás is segítette, mert mikor a mi időzónánkban már hajnali 3 volt, például Csengének Denverből ez csak hajnali 1-nek tűnt. Hatalmas ez az ország! Gergőnek, ugyan már aludt, de még így is sikerült abszolválnia a szó szoros értelmében az "egy csak egy legény van talpon e vidéken" kifejezést.

 A múzeumokkal nehéz betelni, én is sok újdonságot láttam, még így is hogy errefelé lakom.

 A prezentációnk is jól sikerült, az előadások és beszédek között pedig egy kis tánccal és énekkel színesítettük a műsort. A szép népviseletekért köszönet Cathynek és a Tisza néptáncosoknak.
Floridából, Texasból is jöttek diaszpóra képviselők, ez a "kerület" elég nagy.  Sajnos ezen a napon a többi Kcsp-s segítőim már hazautaztak. Legközelebb Clevelandben találkozunk.





A következő igazi magyar program a cserkészek adománygyűjtő bazára volt. Ez a 49. év, hogy megrendezték a Bazárt. Mikor beléptem a helyszínre rögtön Magyarországon éreztem magam, de annak is egy színvonalas polgári rendezvényén. Igazából otthon is igény lenne ilyen közösségi összejövetelekre, nem csak fesztiválokra minél menőbb "nagy" nevekkel, vagy mulatós zenével, mert arra úgyis jön a nép. Itt ami létrejött, az teljesen civil kezdeményezés, a cserkész szülők összefogtak és közösen készítettek karácsonyi díszeket, főztek magyaros ételeket, varrtak a gyerekeknek népi ruhákat a táncukhoz.
Mert nem csak vásár, és finom ételek, hanem egész délután zajló műsor is várta az arra járókat. Népzene, néptáncok, tájegységi viselet divatbemutató, valamint én is énekeltem egy kis koncertprogramot méghozzá most klasszikus zenékből válogatva. Nem is számítottam rá hogy ennyire értékelni fogják az emberek. Az itt élő magyar kötődésű emberek apraja-nagyja összegyűlt, gyerekes családok, idősebb emberek, nagykövetségi dolgozók, magyarbarát amerikaiak... 8OO ember látogatta meg az egynapos rendezvényt.
A nap végén a Racka együttes is fellépett, mert éppen erre jártak és szívesen zenéltek ők is. A hangulat tényleg szuper volt, a táncház közben viszont már haza kellett mennem, mert másnap hajnalban indultam...New Yorkba.