2016. szeptember 27., kedd

Épületek

A Fehér Házra igen jó kilátást találtam egy irodaépület tetején. Csak úgy, az utcáról besétálva nem lett volna ilyen egyszerű a helyzet, mert minden épületben portaszolgálat működik, de minket Jane várt, aki korábban ebben az épületben dolgozott ügyvédként, és még most is megörültek neki. Jelenleg a másik parton él a családjával, San Diego-ban, de itt vannak a barátai, így egy házteteji pikniket szervezett. Nagyon meleg volt, de egy falatnyi árnyék mindenkinek jutott, és nagyon felkészült vendéglátás volt, kétfajta jeges gyümölcsös bóléval (vagy valami olyasmi, dinnyék úsztak benne, meg eprek a másikban...), és sajttál ami ha nem ettük volna meg, elolvadt volna. Jane szinte mindegyik barátja már a fiatal családos életszakaszba lépett, így ott totyogtak a tetőn az aprónépek is. Nagyon aranyosak voltak, egy Benetton reklámfilm castingon mindet beválasztanám a kampányba. (Nem egy veszélyes helyszín, kanapék meg napernyők jelentenek egyedül botlásveszélyt, nekem is tetszene egy ilyen munkahelyi terasz.) 


Aztán nekem hamarabb el kellett mennem, mert első széki táncórámra igyekeztem.Teljesen kiszámíthatalan a tömegközlekedés, a google maps is két ellenkező irányba küldött percenként, úgyhogy leszálltam a metróról, újra visszaszálltam stb., ehhez képest még jó is hogy csak fél órát késtem. Az órákat Cathy Lamont tartja, aki beszél és táncol magyarul, pedig amerikai és nincs magyar rokonsága. Egyszerűen csak beleszeretett az országunkba. Nyaranta Erdélybe ment táncolni a nyolcvanas években :) És sok Ökrös lemezt találtam a lakásában, aminek én is örültem mert eszembe jutott a nyári közös zenebonánk Ökrös Csabáékkal ami nagy élmény volt nekem.

Ez a szép templom meg egy óriási katolikus katedrális, erról egy egész cikket írtam a Kőrösi program honlapján , a nevem alatt hamarosan megjelenik. Mikor beléptem éppen szólt a főhajóban az orgona,és egy széphangú énekes!


 És rengeteg kápolna van benne elrejtve, Mexikótól Koreáig mindenki szűzanyája helyet kapott benne.

Ez itt balra éppen egy kínai Szűzanya a falon, mellette meg a magyarok kápolnája! 



Ez pedig egy önkénteskedésünk volt Binggel, a helyi nemzeti park adománygyűjtő gálája előtt mi készítettük el a díszítést, a virágdíszeket, más lelkes önkéntesekkel együtt. Amerikában ennek nagy hagyománya van, főleg diákok (akik ezért kreditet kapnak a gimnáziumban) és nyugdíjasok értek rá azon a szombaton amikor mi is, de mindenki nagyon lelkes volt és hatékony, így a teljes díszlet készen lett pár óra alatt. Mi nem maradtunk segíteni a rendezvényen is, mert mennem kellett a cserkészekhez (magyar kolbászt is vettem náluk), és este pedig egy yacht partira voltunk elhívva.

 Azt hittem ilyen hangulatos motorcsónakos buli lesz, de helyette egy luxusjacht állt Georgetown kikötőjében, az amerikaiak nem aprózzák el a dolgokat. Éjfélkor viszont szigorúan be kell fejezni a mulatságot a kikötőben.



Ennek is volt hangulata, de érdekes hogy az ilyen helyekre, mint az éjjeli lepkék, bizony beszállingóznak a feltöltött szájú és mellű orosz nőszemélyek. Főleg a parton tűnt ez fel (a mi hajónkon inkább csak egy család barátai voltak). Ugyan én is kelet-európai nőszemély vagyok, de nagyon kiábrándított valahogy az az életforma ahogy a luxust hajkurásszák, de talán még kiüresedettebbek azok az élemedett tekintetű, baseball sapkás gazdag rondaságok akik körül vannak véve ezekkel a babákkal. Volt egy aki engem is úgy mért végig mint egy új árucikket, de gyorsan elfordultam mert szinte félelmetes volt az a szürke,monoton vadászat ami a szemeiból kicsillant.

2016. szeptember 20., kedd

Kis találkozások

Érdekes hely ez a város. Mindenki megfordul benne úgy tűnik. Az instagramom szorgos nézegetése közepette, észrevettem hogy egy régi zenés (és emellett régizenés) barátom itt van Washingtonban. Veronikát már 4 éve nem láttam mert Svájcban él, de most a másik felén a világnak kézenfekvő volt hogy találkozzunk. Miatta mentem először Georgetown-ba, és ez a városrész rögtön a kedvencemmé vált. Elmentünk egy híres cupcake boltba, de úgy látszik a kiszállítás a fő profiljuk, mert bent csak 3 asztalka volt, és mind foglalt. Így a parkban kávéztunk és sütiztünk, trópusi melegben természetesen.

Ilyen gusztusos kis étkek,egy baj van velük hogy hamar elfogynak. Az enyém karamell sajttortás, a másik pedig kókusz és még valami, de ezt én nem tudom mert a sajátommal voltam maximálisan elfoglalva.
Veronikának ez volt az utolsó napja itt,indult a repülője kora délután, de nagyon jó volt ennyi idő után látni őt. :)


Ha mar Georgetown-ban voltam, jól körülnéztem, de akadt egy nálam is jobb megfigyelő, méghozzá egy még régebbi barátom, akivel teljesen véletlenül akadtunk össze egy üzletben.Egyébként volt egy megérzésem hogy bemenjek, amúgy meg sem néztem az Ájfonhetet... Csak gondoltam bemegyek 1 percre a hőség elől.
Szóval semmi előzetes egyeztetés nélkül (azt tudtam hogy itt diplomata, és valamikor majd találkozni kéne), de egymásba botlottunk. Utoljára Máltán találkoztunk,mikor mindketten angolul tanultunk. Hát ezek szerint jó a máltai nyelvoktatás. Legalábbis Washington DC felé orientál.
És ez még csak a napom eleje volt. Hamarosan folytatom, hogyan kerültem a Fehér Házhoz közel.

Csak a végére egy vicces történet: Mentem az utcán és egy furcsa hapsi (nem tudom hogy hajléktalan, vagy csak művészlélek, esetleg egy nebraskai földműves), próbált velem szóba elegyedni, vagy pénzt lejmolni. Megelőzvén minden bonyodalmat csak ezt mondtam neki "Sorry I can't speak English" (a máltai nyelvoktatás szégyene, de az önvédelem dicsősége) Erre megkérdezte: Ohhh, are you an Aussie?! 
Magyarul: -Bocsánat de nem beszélek angolul.
                 -Ahh, szóval ausztrál vagy?  :DDD

2016. szeptember 9., péntek

Első napjaim Amerikában

 Erikával szépen összeöltöztünk magyarba' :) Itt találkoztunk először, a Természettudományi Múzeum bejáratánál. Erika a KCSP-s elődöm, s úgy tűnik működik köztünk a szinkronicitás, mert össze sem kellett beszélnünk ehhez a csodás színkombinációhoz. És mint kiderült, már hallott engem énekelni Maria Teresa Uribe osztálykoncertjein, Budapesten. De nem is ez a leghihetetlenebb "kicsiavilág" történetem, majd hamarosan arról is beszámolok.

Egyébként korábban a repülőutamról is beszámoltam kisbabával (nagyon szépen viselkedett), elfüggönyözött arab asszonyokkal a határon (hála nekik mehettem a gyorsított sávba :D ), de mindez a bejegyzés megsemmisült, majd később még megírom ismét a memoárjaimban, ha tényleg annyira érdekes.

Ilyen csodás élő pillangók repkednek bent a múzeum lepkeházában, nagyon kell figyelni a stopposokra, mert hajlamosak kiszökni a kis dzsungelükből, egy-egy látogató színes ruhájára akaszkodva. Nem tudják hogy a benzingőzös város nem egy trópusi lepkének való. Sajnos a hajamon is észlelem ezt a hatást. Míg a jó kis magyar Balaton-felvidéken csak azért mostam hajat mert már olyan régen nem, itt mindennap meg kell vagy kéne mosni a hajkoronám, ha nem akarom hogy szánalmasan a fejemre lapulva csüngjön. Már két sampont is kipróbáltam, de nem azzal van a baj, hanem a városi közlekedéssel.
Viszont ennyi árat szívesen fizet az ember az ingyenes múzeumokért. Elképesztő tárlatok vannak, felhalmozott kincsek tömkelege :) Nincs is idő végignézni, pláne befogadni mindent, de nem hajt a tatár, majd egy év alatt szépen minden termet bejárok.





Ez pedig a metrón egy reklámfelület. Az első utam alkalmával rögtön a magyar diplomata szöveg alá ültem, egyre híresebb nemzet leszünk úgy tűnik. Már csak a megfelelő bajuszt kell kiválasztanom ezek szerint, de félek attól inkább feltűnő lennék, nem pedig szupertitkos ügynök. Vagy mint Türk baba, egy igazi celeb Sztravinszkij operájából, a Kéjenc útjából. Szuper zene, érdemes meghallgatni, főleg Anne Truelove áriáját! Nemsokára aktuálisabb hírekkel jelentkezek, hiszen már jó ideje itt vagyok, kezdek beleszokni.