2016. október 29., szombat

Mindennapok

A sűrű október végén most megint több szabadidőm van. Október 23-án még 3 helyszínen énekeltem, ami azért volt izgalmas mert az első esemény DC-ben volt, aztán kirobogtam Germantownba (4O perc) és aztán vissza DC-be a nagykövetségre. Mindezen események között volt 1-1 órám eljutni a célba, de szerencsére nem volt túl nagy forgalom azon a vasárnap. A Nagykövetség egy jó találkozási pont volt, mert minden magyarsághoz kötődő ember arra járt aznap és ott jöttem rá, hogy mennyi ismerősöm van már különböző helyekről. Ilyen stílusos piros-fehér-zöld párnák voltak a kinti részen az ünnepi fogadáson.

  Még a nagy ünnepség előtt volt egy magyar állampolgársági eskütétel, az egy zártkörű pici rendezvény volt, mégis ott szorult el igazán a szívem, pozitív értelemben. Három erdélyi származású magyar kapta meg az állampolgárságot. Köztük egy idősebb úriember, aki megkönnyezte, mikor a kezébe került az oklevél. Azt mondta szégyelli magát, hiszen férfiak ne sírjanak, de hát ezt el sem hiszi, olyan boldog... Azért voltam ott, hogy énekkel tegyem még színvonalasabbá a kis ceremóniát. De én is legalább akkora élményt kaptam ott, mint amennyit az erdélyi népdallal hozzá tudtam tenni.

De nemcsak népdalozom, hanem végre találtam egy nagyon jó klasszikus énektanárt is az egyetemen.
Sharon Christman a neve, a MET-ben is énekelt.
Ide kattintva meg is lehet hallgatni, ahogy az Éjkirálynőt énekli. Van benne energia, amikor tanít is, és még mindig megvan a szép hangja amikor bemutat egy skálát vagy zenei frázist. Már pár óra után nagyon sok technikai alapdolgot letisztázott. Például hogy hol van az ember nyelve mikor énekel? :D Leginkább ne legyen útban, de eddig mindig valami nagy problémának láttam ezt. Most rámutatott hogy miként kezeljem, és azóta sokkal szabadabban áramlik a hangom, és berezonálnak olyan üregek is amik eddig be voltak záródva. De a hang összefüggésben van a lélekkel, úgyhogy nem csak a racionális technikának köszönhető egy felszabadultság, hanem egyszerűen az új élethelyzetnek is. Ha itt dalra fakadok, nem a hibát keresik benne, hanem a szépet, és ebből a megközelítésből nyújt segítséget a professzor.

Közben nagyon szép őszi idő is van errefelé, meg színes levelek, patak, szikla stb. Itt egy pár kép erejéig ebből is mutatok.


 Itt pedig Marci baba és anyukája, akiket elkísértem egy oltásra. Elámultam,hogy milyen szép rendezett és barátságos egy gyerekrendelő itt.   Marci is bátran viselkedett, csak egy pillanatra háborodott fel, mikor a szurit kapta, de olyan ügyes volt a nővér, hogy tényleg csak egy szempillantás volt. Most viszont Magyarországra költöznek Marciék, közelebb a nagyszülőkhöz és barátokhoz, úgyhogy ez volt az utolsó amerikai napom velük. Remélem hamarosan találkozunk Magyarországon!


Néha mozogni is szoktam.  Ez egy lovasóra után készült, amikor boldog voltam, mert kivételesen a ló is mozogni akart. Korábban egy pöttyös és erősen vénülő lovat tettek alám, aki ha gondolt egyet csak megállt, és az Istennek sem akart elindulni. A lovak az otthon illúzióját teremtik meg, ahogy beszívom a poros lóillatot, rögtön komfortosan érzem magam. Persze nagy különbség van aközött amikor az ember csak úgy kedvtelésből a saját lova hátára pattan, vagy hogyha egy enyhén kedvetlen iskolalóra kénytelen ülni. És ami a legfurcsább: ezek a lovak abszolút nem értik az "angol stílust" annak ellenére hogy a felszerelésük úgy néz ki.
Én mint jól nevelt lovas, viszonylag elegáns          stílusban ülök a lovon, évek munkája, hogy a kezem stabilan de lazán a ló marja körül legyen ("nyakszirtjénél"),és nekem úgy tanították hogy ne "pumpáljak",  ne engedjem a kezem az égbe kalimpálni...
Itt meg folyton az a bajuk hogy emeljem feljebb mint egy cowboy, aminek semmi értelme, de mivel a ló sem tanult meg soha támaszkodni, végülis teljesen mindegy...

Utolsó képen Georgetown egy kirakata, valami régi kalapüzlet, ahol még elcsíphető egy kis múltszázadi Amerika.


Nagyon hamar írok egy következő bejegyzést, mivel rengeteg nevetséges Halloween fotót készítettem ma. Itt tényleg halálosan komolyan veszik egyesek ezt a műfajt, bár én a kutya és gazdája halloween-i szubkultúra tanulmányozásában merültem el igazán.

2016. október 20., csütörtök

Rendezvények


Hétvégén már elkezdődött az ötvenhatos rendezvények sorozata. Már korábban is volt egy Taste of Hungary borvacsora, kiállítás, és filmvetítések, de a fő attrakciók október 16-ra voltak ütemezve a Nagykövetség tájékán. Egy új szobrot avattak  fel a városban, ami a "Pesti srác" nevet viseli. A helyszín pedig a leendő követségi épület előtti kis tér. Az új Nagykövetség valójában jóval patinásabb kúria lesz mint a "régi", ami a  hetvenes évek szocreál balatoni luxusát idézi. Hát akkor épült, és akkoriban tényleg az képviselte Magyarországot, de az idők változnak. Ami pozitívum a régiben, hogy egy gyönyörű park mellett áll, közel az erdőhöz, mégis a városban. (Washingtonban sokkal több zöldterület van mint amit én megszoktam egy városban, meg persze fővárosi őzek és mókusok.) De mostantól kezdve a Fehér Ház lesz közelebb, ami nem elhanyagolható szempont egy diplomáciai intézménynél. Ezen a képen rajtam kívül látszik a fess enteriőr is.

Ilyen szép a tárgyalóterem. Lelki szemeim előtt egy koncert helyiségnek képzeltem el. És középen, az épületben van egy széles csigalépcső, 3 emelet magasságig, és középen egy kristálycsillár lóg le. Mesebeli hely.

Szóval itt került sor (kint) a szoboravató ceremóniára. Én már előtte nap reggel is ott voltam, a főpróbán, ezért vannak egész jó képeim a koszorúkról stb. Ez élesben már nem lett volna könnyű feladat, az emberek tömegén átkelni, megspékelve egy teljes népviselettel, ami 12 méter tömött alsószoknyát tartalmaz.


 A szobor becsomagolva egész érdekes asszociációkat keltett. Nekem egy jegesmedve jutott eszembe, de valaki egy ennél bizarabb dolgot, egy német karlendítéses figurát látott ki a formából.
Egyébként a kíváncsiak kedvéért elárulom, hogy egy joviális mosolyú zászlólengető 14 éves fiú életnagyságú szobra rejtőzik a lepedő alatt.

A feladatom itt az volt, hogy énekeljem el a himnuszokat. Mind a kettőt. Úgyhogy az amerikai himnuszt életemben először nyilvánosan rögtön egy ilyen rangos eseményen próbáltam ki.
Szép megemlékezés volt, és sokan eljöttek, pedig reggel fél tízkor kezdődött. De aznap még várt rám pár himnuszéneklés, úgyhogy annyira nem lazíthattam, hanem időre (11re) mentem a templomba, ahol havonta egyszer (pont aznap) magyar nyelvű mise van. És erről nem maradhattam le, hiszen elvállaltam egy kántor-helyettesítést. (A kántoruk hazament a rokonokhoz Magyarországra októberben.) 



Nagyon örültem hogy mellém ült két tapasztaltnak tűnő idős hölgy, akik majd (gondoltam én) segítenek hogy mikor kezdjem el az énekeket. Ebből lett egy kis probléma, mert a miserend énekein kívül magyar egyházi énekek is voltak szép számmal, így az Isten báránya helyett az "áldozós" dalba kezdtem bele, (a mellettem ülő hölgy biztatására). Aztán a végén mondta hogy ő sosem szokott énekelni, mert nincs hangja így kár hogy tőle kérdeztem. Nekem meg persze tudnom kéne ezeket a dolgokat, de más csinálni, mint csak követni valakit és énekelni. Na most engem követtek, ezt még gyakorolni kell...


Aztán a mise után mindig van egy közös kávézás, beszélgetés a többiekkel, szerencsére ők meg voltak elégedve a teljesítményemmel, sőt szegény pap kért elnézést hogy nem tisztázta az énekeket korábban. De nem maradtam sokáig, mert ki kellett mennem a repülőtérre Feke Pálért.
Ez negyven perc kifelé a városból ha nincs forgalom. Szerencsére a tömeget megúsztam, helyette várhattam Feke Pálra egy jó órát ,de erről nem ő hanem a határvizsgálat tehet...
Aztán vissza a városba, először a hotelbe, majd a gálaest helyszínére próbálni.


A Mellon Auditórium egy gyönyörű helyszín, itt most az én képeim vannak, amik kicsit sötétek és nem profik, de láthatóak a terített asztalok.
Később tele lett fontos emberekkel, akik beszédeket mondtak és ott ismét elénekeltem a himnuszokat. Ez még nagyobb izgalomfaktort tartogatott mint a reggeli.
A beszédek után következett Szentpéteri Csilla koncertje, elég látványos koncerttel készült, csak erre az alkalomra. Az Elindultam szép hazámból dalt itt Feke Pállal énekeltem. Nagyon hálás közönség volt, jó érzés volt nekik énekelni.



A Bocskai rádió alaposan tudósít az eseményről és a cikk végén a videó is megtekinthető a koncertről,valamint az amerikai himnuszéneklésem is ott van.





Közben én is lefotózkodtam a híres címlappal, valahogy a Freedom fighterre is szoknya került, így még jobb lett a kompozíció.
Kb 11-kor indultunk haza, én sokáig a színfalak mögött a zenészekkel beszélgettem,s közben beleláttam egy megarendezvény háttérmunkáiba, ha kedvem volt akkor meg kisétáltam az emberek közé akik az asztaloknál beszélgettek. Jó nap volt, izgalmas és fárasztó is persze...



De az utolsó képen megmutatom a titkos munkálatokat. Ennyi dobostortát kellett kivinniük a pincéreknek. Mert magyar ételek voltak, végre egy paprikás csirkét is ettem, persze elegáns köntösben. Ennek örömére én is elkezdtem főzni a pirospaprikámmal a héten. :)




2016. október 18., kedd

Utcazene

A hétvégém nagyon mozgalmas volt, majd arról is írok,lehetőleg minél hamarabb, aktualitását nem elveszítve.
 Például mindenfelé himnuszt énekeltem és még kántorkodtam is életemben először.

 De addig is sétáljatok velem Washingtonban, olyan szépen süt a nap :)

Itt kezdődik az egyperces korzózás.

2016. október 11., kedd

Ételek

Annyi mindent megkóstoltam már itt, hogy ideje egy külön bejegyzést szentelni az ételeknek. Ezt persze sok fényképpel tudom megmutatni igazán.

Kezdem az amerikai ételekkel, bár azokból igazán keveset eszem egyébként mert:
a)  már ránézésre is ijesztően egészségtelennek néznek ki.
b)  annyi "házikosztos" családi étkezésen veszek részt szerencsére.

Azért az ilyen cupcake sütik mindig kihozzák a gyermeki oldalamat, nem is beszélve a palacsinta reggelikről. Bár 3 falat után jól is lehet lakni vele, főleg hogy a köret hozzá rántotta, törtburgonya és bacon...


Általában ilyen izgalmasabb küllemű dolgokat eszem, bár nem tudnám mindenről pontosan megmondani, hogy micsoda.De lehet jobb is így. Ez a legjobb taktika ("nem kérdez-kóstol") amit kifejlesztettem az évek folyamán. Így mindenből egy kicsit veszek és ami ízlik, annak duplázom a mennyiségét. Ha ránézésre választanék, sok jóból kimaradtam volna. :) A bal szélen a csípős paprika és szárított mini hal kompozíciója tekinthető meg közelebbről.  



Nagyon népszerűek Maryland környékén a tengeri herkentyűk, ezt nemzetiségre való tekintet nélkül mindenki főzi és eszi. A kék rák az Maryland állam jelképe, sok autón ott van matricaként, és rákpogácsaként a bárokban is kapható.  Általában tajvani vagy mindenféle más kínai kosztokat próbálhatok ki, de nagyon érdekes és finom ízek, sok zöldséggel, levessel, és jó szószokkal.



Én inkább nem főzök "magyarul", mert ez is ízlik. Persze azért a házigazdáknak szereztem magyar kolbászt (New Jersey-ből), de azt is én ettem meg reggelire :) Látták hogy én szeretem a kenyeret, és volt egy korszakuk az első hónapban amikor annyi kenyeret vettek nekem (micsoda európai sztereotípia) hogy azóta is a fagyasztóban várják jobb napjaikat a bagelek és kenyerek.
Illetve Erikának (a tavalyi ösztöndíjas lány) köszönhetően volt részem már csirkepaprikásban, és székelykáposztában is.Vittem is haza belőle, de egyszerűen képtelenek a tejfölt használni. Közben magyar leleménnyel rájöttem hogy a kínai konyha "juo tiao"-ja (olaj-kenyér) az egy lángos rúd! Néztek is rám mikor arra is rákentem a tejfölt meg a sajtot.
 Most hogy írtam róla, el is készítettem:



Sokkal praktikusabb a formája, nem leszek olyan maszatos, és egy evőpálcikával felturbózva még a kezem sem lesz olajos.Balra az enyém, jobbra pedig az eredeti fogás. Kezdem elhinni hogy tényleg ázsiából jött a konyhaművészetünk is, kivéve a tejtermékeket.


Néha azért egy francia pékségbe is becsábulok, inni egy igazihoz jobban hasonlító cappucinót, és valami jó salátát vagy kenyeret is veszek.
De nagyon elegáns dolognak tartják ezt, úgyhogy kb 1100 Forint alatt nem úszom meg ezt az "európai" luxuscappucinót...

Ázsiai piacra is elkísértem Stellát (nála lakunk), ahol közelebbi ismeretségbe kerültem a kék rákokkal. Utolsó reményeiket nem feladva próbáltak kimászni ebből a kosárból.
Ezek után már inkább sajnálom őket. Majdnem örökbe fogadtam egyet, de talán az még nagyobb sokk lenne egy ráknak, mint megfőni a fazékban.. :(
Azért a rákfőzés egy nagy stressz, mint látható ez az asszony is megbánta a videón a piacos bevásárlást.

I 
Voltak azért szebb momentumai a boltnak, ezek a gyümölcsök szemet gyönyörködtetőek tényleg. Ezzel most zárom is a soraimat, mert ma megyek egy ének kurzusra. Majd arról írok legközelebb, illetve a munkámról :)

2016. október 6., csütörtök

Texas

Nemrég jártam Texasban is. Nem tartott sokáig, csak egy hétvége volt. Pont mire itt Washingtonban megjött az ősz, akkor repültem, és Texasban megint az a párás meleg fogadott, ami itt is volt szeptember elején. Az idő szűkében nem sok mindent néztem meg, ami a legérdekesebb, az hogy egy buddhista faluban szálltam meg.

Itt lakik a barátom anyukája. Elsőre furcsa, de mikor másodszor belegondol az ember, akkor szerintem a legjobb amit el lehet képzelni. A közösség nagy része régről ismeri egymást, D.C. környékén éltek és dolgoztak, barátok voltak, közös érdeklődéssel. Mire nyugdíjasok lettek, elhatározták, hogy közösen vesznek egy nagy birtokot, amire mindenki épít egy házat. Texas ideális, mert sosincs hideg (bár szerintem túl sok a mérgező állat...) Itt egy tó körül élnek (kb. harmincan), meghívtak egy "Mestert" hogy tanítsa őket, és a napjuk így tanulással, elmélkedéssel, meditációval és közösségi munkával telik. Én is beszálltam kertészkedni,és egy éppen távol lévő család portáját gazoltuk ki.Reggel pedig tai chi is van, de mivel ez kb. 5.30-kor, így erről csak hallottam. Mindenki egészségesnek és elégedettnek tűnt.


A képen ilyen ösvények láthatók, amik bemennek az erdőbe is, lehet rajtuk kerengeni és közben imádkozni.


Elképzeltem, hogy az én szüleim is a barátaikkal élnének időskorukban, folyamatosan frissen tartanák az elméjüket tanulással, meghívnának egy papot hogy éljen velük (ez azért könnyebben elképzelhető mint egy zen-mester az esetükben) , és lelkigyakorlatos kurzusokat tartanának, amire "külsősök" is csatlakozhatnak. (Vannak vendégházak is az ideiglenes látogatóknak.)
Persze ez egy utópia, de milyen jó lenne, ha idősek otthona helyett, ilyen önfenntartó közösségek tudnának nagyobb számban létrejönni, akár Magyarországon is. De ehhez azért jómód és mobilitás is kell, hogy az ember gondoljon egyet, és mindent hátrahagyva egy új környezetben kezdjen új életet 50 éves kor felett.


Mikor én ottjártam, éppen ilyen kurzus időszak volt, és ennek örömére együtt készítették a vacsorát is a közös konyhában. (Amúgy mindenki házában van saját konyha.) De ilyen alkalmakkor szeretnek együtt főzni, vegetáriánus ételeket. Egyébként nem mindenki vegetáriánus itt sem.

Ezek az aranyos kis gombócok rizstésztával, zöldséggel vagy káposztával vannak töltve.
Itt látható a konyhai munkamegosztás.

Vacsora után vasárnap volt egy filmvetítés.
Vicces hogy olyankor mindig valami új amerikai bullshit filmet néznek, most például valami akció ment. Ilyenkor valami merőben mást szeretnek nézni, mint amiról egész héten tanulnak.
Előtte én egy mini koncertet tartottam, népdalokkal, Mozarttal és Ave Mariával. Nagyon hálás hallgatóság volt, és egy különleges atmoszféra volt a teremben, talán a zen-mester hatása?

Itt a tó ami köré építkeztek. Teknősöket láttam a tóban (akik megették a lótuszokat, a Lotus-lake-ből).

 Az eső is esett, nagyon trópusi volt az idő.



Ez pedig a "Meditációs központ".
Sokat nem voltam benne, mert én még nem tudok 2 órát egyhelyben ülni.

De ez nem egy szigorú, zárt hely, a fiatalabbak kijárnak dolgozni Houstonba, mi is elmentünk Galvestonba megnézni a tengert. Illetve egy igazi texasi BBQ helyen is jártam.
Itt a tenger! Vagyis inkább a Mexikói-öböl. Úsztam benne, meleg volt és hullámos. Utólag olvastam róla, hogy milyen szennyezett a vize, és  valami olajkatasztrófa is pár éve majdnem tönkretette az élővilágot. Pedig úgy örültem neki, hogy tengervíz van a hajamban. Olyankor annyira jó lesz a formája. De így inkább másnap azért kimostam belőle a sót (meg a kőolajat).
Odafelé megálltunk a Mekiben, hogy vegyünk sültkrumplit- a sirályoknak.
Ez a vidámpark már közel van a révhez. A vidámparkba nem mentünk be, de ettünk tengeri herkentyűket (ha már otthon vegetáriánus diéta van :D)egy étteremben. A texasi pincérek a legkedvesebbek eddig akikkel találkoztam.
Aztán hajókomppal átmentünk egy semmi látványosség szigetre, de a vízben sok delfint láttunk és pelikánokat is. Igazából a delfinek miatt jöttünk, úgyhogy nagyon örültem és hálás voltam nekik hogy feltűntek. Róluk kép nincs mert mindig csak az uszonyukat dugták ki a vízből. És a hajó meg egy autószállító komp volt. Legközelebb inkább vitorlással megyek delfint nézegetni :)

2016. október 3., hétfő

Állatok


 Ami nagyon érdekes itt, az a természet közelsége. A kertekbe teljesen természetes, hogy bemászkálnak az őzek vagy szarvasok, megdézsmálják a bokrokat, és a mókusok is nagyon átlagos látványnak számítanak. Ez a kép, ahol a szarvas néz, csak 5 perc sétára van a háztól ahol lakom. Azon a kis sétaösvényen máris a Cuha-patak völgyében érezhetem magam. Csak sokkal kevésbé félnek a "vadak" az embertől. 



De még szürreálisabb, mikor az utcán grasszálnak. Nincs természetes ellenségük, csak a terepjárók. Este nagyon óvatosan vezetek mert minden bokorban meglapulhat egy őz. De még így is a legjobb este vezetni, mert akkor legalább mások nem vezetnek, mivel itt nem adják szigorúan a jogosítványt. És a terepjárós türelmetlen/figyelmetlen/ázsiai/fekete/fehér gépjárművezetők még az őzeknél is nagyobb galibát tudnak okozni. 

Mókus a fővárosból. Még a pisztáciát is elveszik az ember kezéből, de annyira nem kísérletezek ezzel, amióta rájöttem hogy ugyanolyan bolhásak lehetnek mint a patkányok. (Akik szintén szép számmal képviselik magukat DC-ben, csak ők óvatosabbak a mókus kollégáknál, valószínűleg tudják hogy az ő marketingjük rosszabb.)
Ez pedig egy erdei hernyó, nem tudom miféle, de én a "kóborjános" nevet adtam neki. A napszemüvege nagyon vagány! Igazi rockerként a sétaösvényt taposta, nem törődve a bakancsos túrázókkal. Azért egy bottal sikerült őt átirányítanom a biztonságosabb avarba.


 






Itt pedig a várva-várt panda. Igaz a pandával nem az erdőben találkoztam, hanem az állatkertben. (Ami ingyenesen látogatható!) Összehasonlítottam a kis utazópandámmal, valamiért azt gondoltam, egy élő panda kisebb. De szép nagyok voltak és derűsen táplálkoztak. Ők az állatkert sztárjai (a képen éppen Bei-bei), van egy szép nagy kertjük is, de lusták kimenni. :)

Ezen kívül még rengeteg érdekes madár vesz körül, pulykakeselyű, gém és kanadai vadlúd, de róluk még nem készítettem képeket. 
Illetve egy hétvégét Texasban töltöttem, ahol láttam szabadon élő delfineket és valami pelikánfélét is. Legközelebb róluk, és Texasról írok.