2016. november 22., kedd

New York 2.

 A szép idő után megmutatta a város az esős oldalát is. Reggel találkozót beszéltünk meg ismerőseinkkel, akik erre a délelőttre szabadnapot vettek ki. Szerencsére egy bérelt autóval (ami úgy működik mint Pesten a bérelt bubi bicikli) értünk jöttek a Brooklyn metrómegállóhoz, de annyira esett, hogy addig is a Starbucksban vennem kellett egy kávét, hogy fedél legyen a fejünk fölött. Persze ezt meg is bántam, mert a rossz idő miatt nem annyira lehetett az utcán flangálni, és ehelyett elmentünk egy hangulatos brooklyn-i európai kávézóba. Ahol igazi cortado és cappucino készül... Az egyik kávégépüket meglátva eszembe jutott Péliföldszentkereszt, és Géza testvér kávézója plusz a cappucino-ja . Aki otthon van és arra tud kirándulni igyatok a kedvemért egyet :)


Szóval beszélgettünk én pedig inkább egy különleges teát próbáltam ki, mert nem szeretem túlzásba vinni a koffeint. Pedig ég és föld az olasz kávézó és egy Starbucks! Vicces hogy Magyarországon milyen presztízse van ennek a márkának, itt meg minden második bokorban van egy, és nagyon "átlagos".

Aztán az ég tisztább lett és nem esett többé, viszont igazi felhőkarcoló élményt produkált az időjárás. A Brooklyn híd felé majdnem szuperhős lettem, de a repülés nem tartott ki egy egész híd távolságon, úgyhogy aztán gyalog átkeltünk a hídon.  És hopp, megint Manhattenben találtuk magunkat.

 Méghozzá nagyon közel Chinatownhoz, úgyhogy kicsit arra is körülnéztünk. Aki éhes tényleg érdemes ott enni, hiszen negyed áron vannak az ételek az átlagos manhattani árakhoz képest. De mi már jóllakottan értünk oda, még sajnáltam is kicsit, hiszen velem volt egy perfekt mandarin tolmács :) Arra nem is beszélnek angolul a kínaiak, mintha egy teljesen más világban élnének a város közepén... Beléptünk egy buddhista kolostorba is, egy kedves kínai szerzetesnő rögtön beszélgetni akart, Binget tibetinek engem meg orosznak nézett, s miután kiderült hogy nem így van, akkor is úgy gondolta hogy Oroszország mar közel van Európához, emiatt lehetek orosz. Ebből a beszélgetésről csak utólag értesültem, jelenleg annyit értettem a párbeszédből hogy Magyarország ("Shongjali") barát("pongjo"), meg a köszönések.
Egy apró helyet kerestünk ahol elvileg nagyon finom tarlórépa sütemény van és egy kisablak néz az utcára, ez a hely ahol venni lehet. De nem találtuk meg, majd legközelebb. Aztán már a sok gyaloglásban elfáradva visszametróztunk a szállásunkra, és aztán este Bing egy volt MIT-s évfolyamtársát látogattuk meg. Most született babájuk, úgyhogy a 10 hetes kislányt a kezembe is tették, ő meg szépen elaludt, míg mi beszélgettünk, sajtot ettünk és boroztunk. Aztán énekeltem is, a babának tetszett a népdal, aztán kiderült hogy Karen férje egy operaszerető ember, úgyhogy még egy kis Mozarttal zártuk az estét.  
Durva hogy még 2 hete van a szülési szabadságból, aztán hagyhatja a babáját másra... Itt ez a szokás.



2016. november 21., hétfő

New York 1.


Nos elérkezett az idő hogy erről is írjak. Annyi képet szeretnék mutatni, hogy nem  is fogok elférni egy bejegyzésben, az itt közzétett képek csupán az első nap élményei.
Busszal mentünk New Yorkba, tőlünk kb. 4 órás az út  és viszonylag könnyen elviselhető. Korán reggel indult a busz, ennek köszönhetően 3 órát még aludni is tudtam odafelé.  Csodálatos idő volt, sütött a nap, még szerencse, hogy nem a téli kabátomat hoztam. Már az első pillanatokban, ahogy megérkeztünk, megéreztem Manhattan mással össze nem hasonlítható lüktetését.


Nem érkeztem elvárásokkal, csak hagytam, hogy elfogulatlanul érjenek az új benyomások. A biztonság kedvéért pár jó tippet elolvastam a buszon (volt Wifi is), ha esetleg "unatkoznék". Persze erre nem került sor, de Travellina blogja adott azért jó ötletet :)


Az első napunkon Bing régi barátjánál és családjánál szálltunk meg.Van igazság abban, hogy New Yorkba akkor mindenképp el kell menni, ha van ott ismerős. Így egy helyi szemével is ránézhetünk a környékre, ami nagyon izgalmas és hasznos is. Így találtunk rá egy laoszi étteremre, ami hihetetlenül finom volt, de valószínű eszünkbe sem jutott volna odamenni, ha nem hívják fel rá a figyelmünket a barátok. Ezen a képen 3, pontosabban 4 csemete is látható, mert Brian az eb, a legidősebb gyerek a családban. De tényleg. Ezt úgy kell elképzelni hogy este Brian ugat a kis fészkében, hogy takarják be aludni...




A képek jórészt azon a környéken készültek, ahol laktunk, a Hudson folyó partján, az üzleti negyedhez nagyon közel. Sok jómódú kisgyerekes család lakik arra, és persze kutya.

A következő képen egy híres szobor látható, persze mindenki ismeri. Elolvastam Travellina utazási blogjában, hogy egy ingyenes kompról is meg lehet csodálni a szobrot, és akkor még a hosszú biztonsági ellenőrzést is elkerüljük, ami a szobor talapzatánál zajlik. Így hajóról, a Statham island felé én is köszöntem a Szabadságnak. A hajón érdekes arcok is voltak, 2 zavaros tekintetű fiatalember éppen találkozni ment a Statham szigeti dílerrel, és ezen veszekedtek hangosan hogy ki megy be hozzá. Hát nem lehet túl szívderítő az a városrész, így inkább kompfordultával vissza is hajóztunk Manhattenbe.
Este viszont váratlan találkozás ért. Valeriával mentem megbeszélt találkozóra, őt Bécsből ismerem, és most ideköltözött. Mikor rá vártam először egy magyar szalámit találtam egy boltban, aztán a következő üzletben egy 6 éve nem látott pesti ismerősömre köszönhettem rá. Nagyon meglepődött mikor a nevén szólítottam. (Persze úgy tettem mintha a telefonomba szólnék, és ha rám néz akkor igazam van, de ha nem ő, akkor sem tűnök őrült hasonmásvadásznak.)
Viszont tényleg ő volt, így beszélgettünk kicsit, most Hawaii-on lakik, de modellkedni még szokott New Yorkban. Úgyhogy egy új fejezettel gyarapíthattam a véletlen találkozások-egy falu a világ sorozatot.
Itt pedig Valeria, kolumbiai operaénekes társam. Bécsből ismerjük egymást.
Legutóbb nyáron, Kiskunhalason találkoztunk. Most meg New Yorkban.
Claudia Visca kapcsán lettünk barátok és a nyári kurzuson szobatársak is voltunk.
Egy érdekes történet: Halason elvesztette az iPhone6-ját. Egyszerűen eltűnt, miközben biciklizett haza. Még visszament, többen kerestük, hívtuk, de kikapcsolt.. Éjjel még egy hatalmas vihar is volt, fákat döntött ki. Elkönyveltük hogy a telefon nem lesz meg, valaki ellopta, de ha nem akkor meg az özönvíz tönkretette. Azért a rendőrségen jelentette az eltűnést.
És most 4 hónappal később megtudtam a történet folytatását. Jó 2 hónappal az elvesztés után a rendőrség hívta a magyar házigazdánkat, hogy valaki megtalálta a telefont és leadta. Addig kint volt a sínek alatt a pusztában. És semmi baja nem lett. De hogy jutott vissza a telefon Valeriához? István elvitte a telefont Bécsbe, ahol Valeria barátja Camillo megkapta, és mikor ő ment haza Kolumbiába, odaadta Valeria anyukájának. Szóval már csak pár hónap és megint meglesz a telefon. :D

2016. november 17., csütörtök

Csodálatos ősz (még mindig)

Novemberben is még süt a nap, és van amikor egy sálban jól érzem magam kint. Az elmúlt hetekben meglátogattak Kcsp-s barátaim és prezentáltunk, meghallgattunk pár érdekes előadást, múzeumokban mászkáltunk, nagyon jó volt. Aztán a helyi cserkészek adománygyűjtő bazárára készültünk, ott én is énekeltem, majd utána New Yorkba is ellátogattam 2 nyugis napomon.( Ennek majd még szentelek egy egész bejegyzést.) Aki siet akkor ennyi is összefoglalva, de alább bővebben kifejtem élményeimet.
Például a Washington Marathont is láttam, sőt szurkoltam is 3 nőismerősünknek. Mind a hárman teljesítették a teljes távot, pedig kisgyerekeik vannak, egyikük egy éve szült.Errefelé nagy divat kezd lenni a sportosság, kevesebb elhízott embert látok mint amire számítunk, ha Amerikára gondolunk. De ez azért is van, mert ez a keleti part, itt jómódúak az emberek és meg tudják vásárolni az egészségesebb ételeket, vagy éppen a jógabérletet.
Az ősz színei újra meg újra csodálatra késztetnek. Itt intenzív narancs színben pompáznak a fák, otthon inkább már sárga a november. Hogy ez miért van így, nem nekem kell leírnom, mert pont valaki erről írt cikket az indexen. Röviden annyi hogy az európai fák lustábbak :D
Nem  tudom megunni a színek fényképezését, de most csak egy délceg fővárosi fát mutatok a kék égbolt előtt. Ilyen szerencsés időt fogtunk ki a Kcsp-s sorstársakkal is, Csenge, Kata és Gergő itt töltöttek egy rövid hetet, együtt készültünk a helyi magyar diaszpóra tanácsra. És közben nagyokat sétáltunk, ettünk a híres food truck ételes kamionokból, múzeumokat néztünk és keveset aludtunk.

                    



Mint ahogy az alábbi képes ábra is mutatja, mikor már nem volt látnivaló a városban, éjjelente szakmáztunk. Volt olyan este hogy a nővéremék már ébren voltak Magyarországon, és én még nem aludtam Washingtonban, így extra aranyos, kipihent pizsamás unokaöcsikkel Skype-olhattam lefekvés előtt.  
A lányokat az amerikai időeltolódás is segítette, mert mikor a mi időzónánkban már hajnali 3 volt, például Csengének Denverből ez csak hajnali 1-nek tűnt. Hatalmas ez az ország! Gergőnek, ugyan már aludt, de még így is sikerült abszolválnia a szó szoros értelmében az "egy csak egy legény van talpon e vidéken" kifejezést.

 A múzeumokkal nehéz betelni, én is sok újdonságot láttam, még így is hogy errefelé lakom.

 A prezentációnk is jól sikerült, az előadások és beszédek között pedig egy kis tánccal és énekkel színesítettük a műsort. A szép népviseletekért köszönet Cathynek és a Tisza néptáncosoknak.
Floridából, Texasból is jöttek diaszpóra képviselők, ez a "kerület" elég nagy.  Sajnos ezen a napon a többi Kcsp-s segítőim már hazautaztak. Legközelebb Clevelandben találkozunk.





A következő igazi magyar program a cserkészek adománygyűjtő bazára volt. Ez a 49. év, hogy megrendezték a Bazárt. Mikor beléptem a helyszínre rögtön Magyarországon éreztem magam, de annak is egy színvonalas polgári rendezvényén. Igazából otthon is igény lenne ilyen közösségi összejövetelekre, nem csak fesztiválokra minél menőbb "nagy" nevekkel, vagy mulatós zenével, mert arra úgyis jön a nép. Itt ami létrejött, az teljesen civil kezdeményezés, a cserkész szülők összefogtak és közösen készítettek karácsonyi díszeket, főztek magyaros ételeket, varrtak a gyerekeknek népi ruhákat a táncukhoz.
Mert nem csak vásár, és finom ételek, hanem egész délután zajló műsor is várta az arra járókat. Népzene, néptáncok, tájegységi viselet divatbemutató, valamint én is énekeltem egy kis koncertprogramot méghozzá most klasszikus zenékből válogatva. Nem is számítottam rá hogy ennyire értékelni fogják az emberek. Az itt élő magyar kötődésű emberek apraja-nagyja összegyűlt, gyerekes családok, idősebb emberek, nagykövetségi dolgozók, magyarbarát amerikaiak... 8OO ember látogatta meg az egynapos rendezvényt.
A nap végén a Racka együttes is fellépett, mert éppen erre jártak és szívesen zenéltek ők is. A hangulat tényleg szuper volt, a táncház közben viszont már haza kellett mennem, mert másnap hajnalban indultam...New Yorkba.


2016. november 6., vasárnap

Köszönet Kocsis Zoltánnak

Érdekes álmom volt előző éjjel. Egy nekem fontos személy halt meg benne, de utána még leveleket írt nekem.
Ezek után a valóságban meghalt Kocsis Zoltán.
Ő olyan állandó pont volt a világomban, amióta az eszemet tudom és zenét hallgatok-tanulok, mindig szóba került, és részese volt az engem körülölelő zenének. Kamaszkoromban ámulva néztem a Bruno Monsaingeon által készített fiatalkori (Ránki Dezsővel közös) riportfilmjét, és csodáltam, irigyeltem elérhetetlen intellektusát, zenei zsenialitását.
Nehéz elképzelni, hogy nem lesz vele több interjú, koncert...

De ahogy az álmomban a levelezés folytatódott, úgy a valóságban Kocsis zenéje sem szűnik meg. Elkísérhet még hosszan, hiszen apró töredékét tudom csak annak amit ő - s most a neki való tisztelet és hála jeléül azt az időt amit egyébként nem hasznos időtöltésre szánok, most még több zenehallgatásra és a zeneirodalomra fordítom köszönettel és hálával az ő emlékének.

https://www.youtube.com/watch?v=TQCU4Q8tWe8

2016. november 1., kedd

Halloween, vau

Még mielőtt elveszítené aktualitását, gyorsan közzéteszek pár képet a Halloween őrületről. Szombaton egy vidéki kisvárosban a kutyáiknak rendeztek beöltözős bulit az emberek...A választási kampányra reflektálva egy amerikai szavazónak öltözött kutya és gazdája voltak az elsők akiket láttam. 

Majd következett a "macskás öregasszony" bőrbe bújt bulldog, fürdőköpenyén plüss macskák csimpaszkodtak... Szerintem a kreatív kategória győztese.

A kis tacskót kinevezték Hotdognak, de a gazdája sem bírta ki beöltözés nélkül.
Egy régi amerikai sorozat szereplőjének öltözött a lány és kutyája.










  És végül íme egy díszlet ami sok házon visszaköszön, de itt egy igazén professzionális kivitelezést láthatunk. A képet nem én, hanem Nagy Nándor készítette, aki már ismeri hogy hol veszik "véresen komolyan" a dekorációt is. Ma én is megyek Alexandriába, ahol ez készült, bár én egy előadásra. De még biztos láthatok efféle remekműveket arra. Egyébként tegnap az utcán is ki volt téve egy doboz, csak hogy aki arra jár markoljon fel egy kis cukorkát, az egyik gumicukornak kifejezetten Gabi gyerekfogkrém íze volt, ahogy Kata (KCSP-s Chicago-ból jól megállapította) Most itt van összesen 3 Kcsp kolléga, úgyhogy sok dolog történik- nincs is időm nagyon hosszú blogot írni.