Csodálatos ősz (még mindig)

Novemberben is még süt a nap, és van amikor egy sálban jól érzem magam kint. Az elmúlt hetekben meglátogattak Kcsp-s barátaim és prezentáltunk, meghallgattunk pár érdekes előadást, múzeumokban mászkáltunk, nagyon jó volt. Aztán a helyi cserkészek adománygyűjtő bazárára készültünk, ott én is énekeltem, majd utána New Yorkba is ellátogattam 2 nyugis napomon.( Ennek majd még szentelek egy egész bejegyzést.) Aki siet akkor ennyi is összefoglalva, de alább bővebben kifejtem élményeimet.

Például a Washington Marathont is láttam, sőt szurkoltam is 3 nőismerősünknek. Mind a hárman teljesítették a teljes távot, pedig kisgyerekeik vannak, egyikük egy éve szült.Errefelé nagy divat kezd lenni a sportosság, kevesebb elhízott embert látok mint amire számítunk, ha Amerikára gondolunk. De ez azért is van, mert ez a keleti part, itt jómódúak az emberek és meg tudják vásárolni az egészségesebb ételeket, vagy éppen a jógabérletet.

Az ősz színei újra meg újra csodálatra késztetnek. Itt intenzív narancs színben pompáznak a fák, otthon inkább már sárga a november. Hogy ez miért van így, nem nekem kell leírnom, mert pont valaki erről írt cikket az indexen. Röviden annyi hogy az európai fák lustábbak :D

Nem  tudom megunni a színek fényképezését, de most csak egy délceg fővárosi fát mutatok a kék égbolt előtt. Ilyen szerencsés időt fogtunk ki a Kcsp-s sorstársakkal is, Csenge, Kata és Gergő itt töltöttek egy rövid hetet, együtt készültünk a helyi magyar diaszpóra tanácsra. És közben nagyokat sétáltunk, ettünk a híres food truck ételes kamionokból, múzeumokat néztünk és keveset aludtunk.

                    

Mint ahogy az alábbi képes ábra is mutatja, mikor már nem volt látnivaló a városban, éjjelente szakmáztunk. Volt olyan este hogy a nővéremék már ébren voltak Magyarországon, és én még nem aludtam Washingtonban, így extra aranyos, kipihent pizsamás unokaöcsikkel Skype-olhattam lefekvés előtt.  

A lányokat az amerikai időeltolódás is segítette, mert mikor a mi időzónánkban már hajnali 3 volt, például Csengének Denverből ez csak hajnali 1-nek tűnt. Hatalmas ez az ország! Gergőnek, ugyan már aludt, de még így is sikerült abszolválnia a szó szoros értelmében az "egy csak egy legény van talpon e vidéken" kifejezést.

 A múzeumokkal nehéz betelni, én is sok újdonságot láttam, még így is hogy errefelé lakom.

 A prezentációnk is jól sikerült, az előadások és beszédek között pedig egy kis tánccal és énekkel színesítettük a műsort. A szép népviseletekért köszönet Cathynek és a Tisza néptáncosoknak.

Floridából, Texasból is jöttek diaszpóra képviselők, ez a "kerület" elég nagy.  Sajnos ezen a napon a többi Kcsp-s segítőim már hazautaztak. Legközelebb Clevelandben találkozunk.

A következő igazi magyar program a cserkészek adománygyűjtő bazára volt. Ez a 49. év, hogy megrendezték a Bazárt. Mikor beléptem a helyszínre rögtön Magyarországon éreztem magam, de annak is egy színvonalas polgári rendezvényén. Igazából otthon is igény lenne ilyen közösségi összejövetelekre, nem csak fesztiválokra minél menőbb "nagy" nevekkel, vagy mulatós zenével, mert arra úgyis jön a nép. Itt ami létrejött, az teljesen civil kezdeményezés, a cserkész szülők összefogtak és közösen készítettek karácsonyi díszeket, főztek magyaros ételeket, varrtak a gyerekeknek népi ruhákat a táncukhoz.
Mert nem csak vásár, és finom ételek, hanem egész délután zajló műsor is várta az arra járókat. Népzene, néptáncok, tájegységi viselet divatbemutató, valamint én is énekeltem egy kis koncertprogramot méghozzá most klasszikus zenékből válogatva. Nem is számítottam rá hogy ennyire értékelni fogják az emberek. Az itt élő magyar kötődésű emberek apraja-nagyja összegyűlt, gyerekes családok, idősebb emberek, nagykövetségi dolgozók, magyarbarát amerikaiak... 8OO ember látogatta meg az egynapos rendezvényt.
A nap végén a Racka együttes is fellépett, mert éppen erre jártak és szívesen zenéltek ők is. A hangulat tényleg szuper volt, a táncház közben viszont már haza kellett mennem, mert másnap hajnalban indultam...New Yorkba.