2017. január 26., csütörtök

Kávé és egy megkésett csomag


Itt még az egyetemi kampuszon is van Starbucks.
És egyáltalán nem menő dolog, csak egyszerűen ez van, és mindenütt körülvesz, mindenki ide jár-néhány környéken még a hajléktalan ember is melegedni.
És meg tudja venni a kávét (mert ugyanannyiba kerül mint Magyarországon). De itt azt az 1200 Forintot percek alatt "megkeresi".

Mondjuk ennyi idő után már kezdett elegem lenni az ízéből, az árából (mert még mindig néha belegondolok) és hogy csak nyomokban emlékeztet a valódi cappucino élményre, úgyhogy a itt lefotózott kávé csak egy pótcselekvés volt a városban, mert otthon már megvan amire vágytam.

 Nem is tudtam hogy ennyire hiányzott, csak miután megrendeltem és.... megérkezett a Esz(ter)presso masina!




Íme az első kísérletezésem Latte kategóriában, olyan büszke voltam rá. Igaz hozzá méltó poharat még kéne vennem, de csak ez volt átlátszó itthon.

Ez a csomag pedig októberben lett feladva, köszi anya! De csak most ért ide, úgyhogy sokat utazott, és a karácsonyi CD-k már nem aktuálisak annyira.
A probléma az volt, hogy gondos anyaként azért még egy allergia gyógyszert belecsomagolt, emiatt felbontották a dobozt, megvizsgálták a gyanús tablettát, aztán 4 hónapot tanakodtak, és végre kiküldték felbontva a gyanúsítottat.
 De tényleg ki olyan jóhiszemű hogy postán küld gyógyszert ? Látszik anya nem egy tapasztalt drogcsempész . :) De lehet hogyha ez a doboz mesélni tudna, mindenféle dél-amerikai történetet elmondana, lehet hogy egy kiló kokain mellett várakozott.

Zene a hétköznapokban

Megint belevetettem magam az éneklős hétköznapokba, végre megint szól a hangom a szuttyogás után.

Bemutatkoztam egy "új" énekmesternek, aki a társával egy barátságos operastúdiót működtet a városban (és ez végre nincs olyan nagyon-nagyon messze tőlem, mint az egyetem). Jó érzés volt egy olyan épületben lenni, ahol minden emeleten valaki éppen énekel.
Egy közelgő eseményre gyakorlok, amit nem szeretnék elkiabálni, de pár új darabon kívül ezt a régebben énekelt Faure dalt is leporolom. Nagyon szeretem ezt a dalt énekelni, igaz őszi hangulata van, de pont az ilyen hangulatok tehetnek róla, hogy az ősz a kedvenc évszakom. (És a tavasz is, talán mert mind a kettőt átmeneti időszaknak érzem és enyhülést hoznak.)
Kedden egy magyar zenei program is volt a városban, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt adtak koncertet. Személyes történetekkel és közvetlen természetükkel közel hozták a zenét mindenki számára. Az American Hungarian Heritage House rendezte az eseményt, és az utolsó pillanatban még beszédre is adtam a fejem, mint beugró bemondó. (Az eredeti konferáló személynek migrénje volt, így nem akart kiállni a reflektorfénybe érthető okokból.) Így bennem is volt egy kis vizsgadrukk, magyarul és angolul kiállni a nézők elé. De hamar családias hangulat teremtődött a zenészpárnak hála.





Ezt a szép díjgyűjteményt pedig a Library of Congress épületében láttam, ahova egy koncert miatt mentem. "Musicians from Marlboro" rendezvény volt. Egy vonósnégyes játszott, valamint egy tenorista és egy zongorista is csatlakozott a program folyamán, a Beethoven és Vaughan Williams dalokhoz. Örültem hogy kinyomtatva szövegkönyvet is kaptunk a versekhez. A szünetben a folyosón flangálva láttam egymás mellett egy eredeti Emmy, Grammy, Oscar és Tony díjat. Mindezt egy ember nyerte el, Marvin Hamlisch.

Azért még mindig jobban szeretem a díjtalan Schubertet :)

2017. január 17., kedd

Gyerekprogram 2. New Brunswick


A hétvégén New Brunswickban jártam. A magyar cserkészek minden évben megrendezett Kodály-hétvégéjére mentem. Népdaltanítással segítettem be a csoportnak. Minden évben van egy téma amiről tanulnak a gyerekek, idén a pünkösd volt az. Ezért a lányok közben piros pántlikát, a fiúk pedig rózsás kalapot készítettek. Nagyon profi darabok lettek!
 Én a 7-9 éves korosztállyal voltam, aranyosak voltak, de ennyi gyereket foglalkoztatni egész nap (több mint 30-an voltak ebben a csoportban), nem kis feladat. Szerencsére Kati jóval tapasztaltabb nálam, és ő volt a vezető, valamint sok gimnazista őrsvezető is besegített. Összesen 120 gyerek vett részt a programon, és mindannyin szépen beszélnek és értenek magyarul. Szóval ez egy jó alkalom hogy ne csak a családban használják ezt a nyelvet, hanem barátokat is gyűjtsenek.

A magyar közösségnek van egy hatalmas közösségi háza, bálterem is van benne, ott elfértünk. Esténként matracokon ott is aludtunk. Úgyhogy tényleg intenzív együtt töltött idő volt. Mobiltelefonozni nem is volt időm, de jó is az :)
Találkoztam és beszélgettem Veronikával, Sárival és Mikolttal, akik szintén KCSP ösztöndíjasok. Jó volt látni őket.

Készítettem pár portrét, kísérletezve az új kamerámmal. Jó dolog fényképezni, szeretek is, de mondjuk ennél sokkal több képet nem tudtam csinálni, mert mindig szükség volt a kezeimre .

Itt Ádám bujkál a kalap mögött amit ő készített. Később ő lett a legénypróba pünkösdi királya is, nagyon büszke volt erre a címre.

Viola neve igazán illett a Kodály napokhoz, végülis virágnak és brácsának is értelmezhető.
Kamilla és Ella New Jersey államban élnek. Nagyon szép hangjuk volt, ők kihallatszódtak a kórusunkból. Vasárnap amikor a szülők is jöttek, mind a 4 korosztály tartott egy bemutató előadást.
Ők pedig washingtoni lánykák, Abigél és Hanna. Cserfesek és talpraesettek.
Alattuk lévő képen Adrián mézeskalácsot majszol. És az a gyönyörű (matyó?) templomajtó a magyar Szent László templom bejárata. Oda is elmentünk misére. Nagyon tartalmas hétvége volt, jól elfáradtam, de közben teljesen kigyógyultam a náthámból (jót tett hogy kikeltem az ágyból, a szó szoros értelmében is - nem volt ágyam 2 napig) és feltöltődtem pozitív energiával. Úgyhogy ez a párás-álmos esős idő ami itt van meg sem kottyan többé.
 
A végére pedig egy vicces tapasztalat. Sosem értettem azt a pár éve futó fejfájáscsillapító reklámot, ahol iskolás gyerekek együtt zenélnek és a tanárnőnek be kell vennie egy tablettát. Hát most volt lehetőségem átérezni, milyen egész nap negyed és kisszekund súrlódásokkal hallgatni a Süss fel nap dalt furulyán. Akik most kezdték, folyton bele akartak fújni a hangszerbe, így a fejükre kellett tenni a furulyát amikor a tanár beszélt :) Volt egy rövid Skype hívásom otthonról, és anya csak 2 percig hallgatta a háttérben gyakorlókat és kérdezte: Te ezek a gyerekek a levegőt is furulyán keresztül veszik? Amúgy a végére megtanult mindenki 1-1 dalt, de nagy türelem és jó szív kell a kisgyerekek zenetanításához!

Gyerekprogram 1.




Mióta visszatértem Amerikába, több gyerekprogramon is önkénteskedtem. Az első még azon a havas szombaton volt (azóta sem esett több hó itt). A Dreams for Kids DC alapítvány rendezésében volt jóga és tánc oktatás sérült gyerekeknek. Reggeli program volt, de szerencsére nem volt túl messze a házunktól, és nem kellett beutazni a városba.

Mivel majdnem annyi önkéntes volt mint gyerek, elég koncentráltan lehetett figyelni és segíteni a mozdulatokat. Én Jacksonra és a kishúgára figyeltem. Nem volt könnyű feladat, mert mindig mentek a maguk feje után. De azért megkíséreltem kényelmesebbé tenni a próbálkozásaikat.
 Mondjuk ha én lettem volna az oktató, több izgalmas mesét beleszőttem volna a feladatokba de azért így sem volt unalmas. Amint a figyelem lankadt volna, egy kis pihenés után elkezdtek tánclépéseket tanulni. Mivel a testvérek egymással akartak táncolni, így először fotókat készítettem, aztán akadt egy új társam, Marcus aki az első kerekesszékes táncpartnerem lett. Egész muzikális fiú. Egy idő után olyan népszerűvé vált, hogy nem sokáig táncoltunk, mert mások is "felkérték". Elég vicces volt  latin zene az első hóeséssel.
Ezek a gyerekek nagyon kedvesek mindenkivel, vagy éppen nagyon őszinték, az egyik kisfiú ezt hajtogatta a végén: "Anya hazamegy, Lisa hazamegy és én is hazamegyek. Mára elég ebből. Én és anya hazamegyünk. Most."
 Értékeltem a kijelentését és belegondoltam, nekünk "egészségeseknek"milyen nehéz a társadalmi elvárások között kimondani pont azt amit gondolunk.


2017. január 12., csütörtök

Vissza Marylandbe


Havas képpel kezdem az írásomat, szombaton még ilyen idő volt itt is. Nem maradt meg sokáig, ma már 20 fok volt. Talán az extrém hőmérsékleti ingadozásoknak és a Magyarország-Washington közötti időeltolódásnak is köszönhetem hogy legyengültem és most félig bedugult füllel, úgy érzem mindjárt megőrülök. Azt hogy fülcsepp úgy látszik nem ismerik a patikában, mert helyette egy semmire nem való gyógyszert tukmáltak rá Bingre mikor meg akart menteni. Bár nagy valószínűséggel ezt a vírust/megfázást szuvenírként hoztam Magyarországról. És az antibiotikum sem igazán használ, úgy érzem fölöslegesen kezdtem el szedni, még 2 napig kell.
 Valami szívderítőbb téma- például ez az ízletes francia reggeli. Felfedeztünk egy kellemes La madeline nevű helyet nem túl messze a házunktól.Ott rendeltem ezt az egg benediktet croissanttal és mindenféle jóval. Most hogy megvan a fényképe és ihletet merítettem, a szuperbonyolult tojást tükörtojássá variálva én is el tudom készíteni.






Mivel az elmúlt napokat nagyrészt az ágyban töltöttem, ma már muszáj volt kimozdulni és az időjárás is igazán motivált- gyerekek flangáltak a parkban egyszál rövidujjasban. Orrfújástól megviselt orrom nem nyújtott szívderítő látványt, ezért inkább kisminkeltem magam a természetbe. Bing értetlenkedett is, de van az a pont amikor az ember közérzetén sokat dob egy kis "tatarozás". A képen a kedvenc korlátaim egyike látható, szinte mindegyik ki van lazulva. Nem túl veszélyes, de könnyű a frászt hozni vele az egyszeri túrázóra- kb 10 cm-rel "hátraesik" ha valaki nekidől. De most hogy ezt leírtam, aki ezt elolvassa, nem esik ebbe a hibába. :) Mivel minden hó elolvadt, igazán grandiózus látvány volt, ahogy a Potomac folyó zúdult lefelé. Pedig nincsenek is túl nagy hegyek a közelben, nem tudom honnan jön ez a nagy mennyiségű víz. Ausztriában gyakran jártam a családdal "Klamm" túrákra, de ott mindig tornyosult a fejünk felett egy többezer méteres hegyorom.






Vannak azért nyugodtabb részei, le is ültem a partjára magamba szívni egy kis D-vitamint. Van is rólam egy lesifotó, itt már rövidujjasban. Hihetetlen hogy milyen tavaszi hangulat volt a jeges-havas hétvége után. Remélem azért a cseresznyefák nem esnek a tévedés áldozatául és nem borulnak virágba.
Háttérben Andy szerepel a turista, (aki igencsak megijedt a trükkös korláttól mikor nekidőlt)...


2017. január 1., vasárnap

Tiszta idő de nagyon hideg Chicago-ban


Ma előkerült ez a kép, és eszembe jutott az elmaradt beszámolóm. Végre magyar billentyűzettel írok, ami fura, most szoknom kell. Pár hónap alatt berögződött pár mozdulat (pl. az í a 0 helyén volt az amerikai gépen) és most gyakran melléütök. 

Visszatérve a tárgyra, Chicagót nagyon megkedveltem. Öröm rá visszagondolni, de most nem kívánkoznék oda, kb. mínusz 20 fok lehet most ott. Már novemberben is sikerült átfagynom egy szeles napon. Nem véletlenül a szelek városának is nevezik. A nagy Michigan tó is hűti a várost. A képen a tó előtt állok, és nyári napokon strandként funkcionál ez a homokos plázs. De ott tartózkodásom alatt inkább nem a habokba, hanem egy meleg kesztyűre vágytam, így egy fázós gyaloglás után (közben megálltunk forró kávét inni), vettem is 6 dollárért 2 kesztyűt szuvenír gyanánt.

Az utca helyett a felhőkarolók tetejére kívánkoztunk. Szerencsére tiszta idő volt, erre vártunk az esős napon. Így tényleg megérte felmenni a "360 Chicago" toronyba (korábban Hancock Tower volt a neve). Innen teljeskörű kilátás nyílik az egész városra. A belépőjegy mellé még egy koktél utalványt is kaptunk. Úgy időzítettük a programot, hogy a naplemente ott érjen minket. Így nappali és esti látványban egyaránt részünk lehetett.



 Nekem nagy élmény volt kilépni a liftből és szembesülni a csodálatos látvánnyal. A tó, a város, a lemenő nap, minden tökéletesen meg volt komponálva. És persze az angyalszárny-felhők.  Érdekes egy metropolisz közepén megtapasztalni a természet szépségét.
De talán a naplemente is különlegesen szép volt aznap, mázlisták vagyunk. És mindezt fűtött helyről fotózni még jobb.


A citrusos koktél is meglepően jó volt. (Az eddig megkóstolt borzalmas Manhattan koktél után főleg!) Bár a műanyagcseresznyét megspórolhatták volna. Van aki ezt megeszi egyébként?

Itt már nem kellett sokat várni az esti fényekre. Vajon milyen lehet egy ház 55. emeletén lakni?

Most nagyon távolinak  tűnik egy ilyen életforma, mert a karácsonyt a családommal töltöttem Magyarországon. Rövid volt az idő, kicsit rohanós, a végén szilveszterre elfáradós.

Jól feltöltődtem, de hamarosan 5 hónapra még visszamegyek Washingtonba/Marylandbe.

Ott ilyen magas épületek nincsenek, de vissza kell rázódnom az időbe és térbe. Az első pár napon még biztos esténként 9-kor be fogok ájulni az ágyba.
De azért az egészségesebb, mint mikor visszafelé még hajnali 3-kor is pörög az ember alvás helyett.