Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2017

Kávé és egy megkésett csomag

Kép
  Itt még az egyetemi kampuszon is van Starbucks. És egyáltalán nem menő dolog, csak egyszerűen ez van, és mindenütt körülvesz, mindenki ide jár-néhány környéken még a hajléktalan ember is melegedni. És meg tudja venni a kávét (mert ugyanannyiba kerül mint Magyarországon). De itt azt az 1200 Forintot percek alatt "megkeresi". Mondjuk ennyi idő után már kezdett elegem lenni az ízéből, az árából (mert még mindig néha belegondolok) és hogy csak nyomokban emlékeztet a valódi cappucino élményre, úgyhogy a itt lefotózott kávé csak egy pótcselekvés volt a városban, mert otthon már megvan amire vágytam.  Nem is tudtam hogy ennyire hiányzott, csak miután megrendeltem és.... megérkezett a Esz(ter)presso masina! Íme az első kísérletezésem Latte kategóriában, olyan büszke voltam rá. Igaz hozzá méltó poharat még kéne vennem, de csak ez volt átlátszó itthon. Ez a csomag pedig októberben lett feladva, köszi anya! De csak most ért ide, úgyhogy sokat utazott, és a

Zene a hétköznapokban

Kép
Megint belevetettem magam az éneklős hétköznapokba, végre megint szól a hangom a szuttyogás után. Bemutatkoztam egy "új" énekmesternek, aki a társával egy barátságos operastúdiót működtet a városban (és ez végre nincs olyan nagyon-nagyon messze tőlem, mint az egyetem). Jó érzés volt egy olyan épületben lenni, ahol minden emeleten valaki éppen énekel. Egy közelgő eseményre gyakorlok, amit nem szeretnék elkiabálni, de pár új darabon kívül ezt a régebben énekelt  Faure  dalt is leporolom. Nagyon szeretem ezt a dalt énekelni, igaz őszi hangulata van, de pont az ilyen hangulatok tehetnek róla, hogy az ősz a kedvenc évszakom. (És a tavasz is, talán mert mind a kettőt átmeneti időszaknak érzem és enyhülést hoznak.) Kedden egy magyar zenei program is volt a városban, Várnagy Andrea és Farkas Zsolt adtak koncertet. Személyes történetekkel és közvetlen természetükkel közel hozták a zenét mindenki számára. Az American Hungarian Heritage House rendezte az eseményt, és az utol

Gyerekprogram 2. New Brunswick

Kép
A hétvégén New Brunswickban jártam. A magyar cserkészek minden évben megrendezett Kodály-hétvégéjére mentem. Népdaltanítással segítettem be a csoportnak. Minden évben van egy téma amiről tanulnak a gyerekek, idén a pünkösd volt az. Ezért a lányok közben piros pántlikát, a fiúk pedig rózsás kalapot készítettek. Nagyon profi darabok lettek!  Én a 7-9 éves korosztállyal voltam, aranyosak voltak, de ennyi gyereket foglalkoztatni egész nap (több mint 30-an voltak ebben a csoportban), nem kis feladat. Szerencsére Kati jóval tapasztaltabb nálam, és ő volt a vezető, valamint sok gimnazista őrsvezető is besegített. Összesen 120 gyerek vett részt a programon, és mindannyin szépen beszélnek és értenek magyarul. Szóval ez egy jó alkalom hogy ne csak a családban használják ezt a nyelvet, hanem barátokat is gyűjtsenek. A magyar közösségnek van egy hatalmas közösségi háza, bálterem is van benne, ott elfértünk. Esténként matracokon ott is aludtunk. Úgyhogy tényleg intenzív együtt töltött

Gyerekprogram 1.

Kép
Mióta visszatértem Amerikába, több gyerekprogramon is önkénteskedtem. Az első még azon a havas szombaton volt (azóta sem esett több hó itt). A Dreams for Kids DC alapítvány rendezésében volt jóga és tánc oktatás sérült gyerekeknek. Reggeli program volt, de szerencsére nem volt túl messze a házunktól, és nem kellett beutazni a városba. Mivel majdnem annyi önkéntes volt mint gyerek, elég koncentráltan lehetett figyelni és segíteni a mozdulatokat. Én Jacksonra és a kishúgára figyeltem. Nem volt könnyű feladat, mert mindig mentek a maguk feje után. De azért megkíséreltem kényelmesebbé tenni a próbálkozásaikat.  Mondjuk ha én lettem volna az oktató, több izgalmas mesét beleszőttem volna a feladatokba de azért így sem volt unalmas. Amint a figyelem lankadt volna, egy kis pihenés után elkezdtek tánclépéseket tanulni. Mivel a testvérek egymással akartak táncolni, így először fotókat készítettem, aztán akadt egy új társam, Marcus aki az első kerekesszékes táncpartnerem lett. E

Vissza Marylandbe

Kép
Havas képpel kezdem az írásomat, szombaton még ilyen idő volt itt is. Nem maradt meg sokáig, ma már 20 fok volt. Talán az extrém hőmérsékleti ingadozásoknak és a Magyarország-Washington közötti időeltolódásnak is köszönhetem hogy legyengültem és most félig bedugult füllel, úgy érzem mindjárt megőrülök. Azt hogy fülcsepp úgy látszik nem ismerik a patikában, mert helyette egy semmire nem való gyógyszert tukmáltak rá Bingre mikor meg akart menteni. Bár nagy valószínűséggel ezt a vírust/megfázást szuvenírként hoztam Magyarországról. És az antibiotikum sem igazán használ, úgy érzem fölöslegesen kezdtem el szedni, még 2 napig kell.  Valami szívderítőbb téma- például ez az ízletes francia reggeli. Felfedeztünk egy kellemes La madeline nevű helyet nem túl messze a házunktól.Ott rendeltem ezt az egg benediktet croissanttal és mindenféle jóval. Most hogy megvan a fényképe és ihletet merítettem, a szuperbonyolult tojást tükörtojássá variálva én is el tudom készíteni. Mivel az

Tiszta idő de nagyon hideg Chicago-ban

Kép
Ma előkerült ez a kép, és eszembe jutott az elmaradt beszámolóm. Végre magyar billentyűzettel írok, ami fura, most szoknom kell. Pár hónap alatt berögződött pár mozdulat (pl. az í a 0 helyén volt az amerikai gépen) és most gyakran melléütök.  Visszatérve a tárgyra, Chicagót nagyon megkedveltem. Öröm rá visszagondolni, de most nem kívánkoznék oda, kb. mínusz 20 fok lehet most ott. Már novemberben is sikerült átfagynom egy szeles napon. Nem véletlenül a szelek városának is nevezik. A nagy Michigan tó is hűti a várost. A képen a tó előtt állok, és nyári napokon strandként funkcionál ez a homokos plázs. De ott tartózkodásom alatt inkább nem a habokba, hanem egy meleg kesztyűre vágytam, így egy fázós gyaloglás után (közben megálltunk forró kávét inni), vettem is 6 dollárért 2 kesztyűt szuvenír gyanánt. Az utca helyett a felhőkarolók tetejére kívánkoztunk. Szerencsére tiszta idő volt, erre vártunk az esős napon. Így tényleg megérte felmenni a "360 Chicago" torony