2017. február 27., hétfő

Egy délután DC-ben

 Az elmúlt pár hétben vagy háromszor is jártam az állatkertben. Ez a szép időnek is köszönhető, illetve dolgom is volt a városban, így összekötöttem a két programot. Ő itt egy armadillo. Szerencsém volt hogy ilyen aktív volt, alig lehetett lefotózni, mert fel-le rohangászott. Várta már az etetést, láttam hogy a gondozók már készülődtek. Olyan érdekes állat, kicsit aranyos, kicsit olyan mint egy féreg és kicsit egy tökre is hasonlít. Az az elképesztő hogy Texasban szabadon kószálnak. Washingtonban csak a terráriumban, de így némiképp könnyebb őket megfigyelni.

 A Hirschhorn Gallery-ben is jártam, itt modern művészeti installációk vannak. A bejáratnál egy ilyen orchidea fal fogadott, a képernyőkön pedig gyorsított üzemmódban pattannak ki a bimbókból a virágok. Közben az utcán ugyanez virtuális segédeszköz nélkül tapasztalható, már olyan tavasz illat kezd lenni, fűszeres föld, és friss életszagú minden. De most főleg benti képeket fogok mutatni.
 Ilyen érdekességek vannak a kiállítási térben. A meztelen, kedvetlen óriás és a felöltözött, kedves pár. Bár a kontrasztot élő elemek alkotják, akik mindjárt továbbsétálnak. Ijesztően realisztikus volt egyébként a bácsi. Olyan mintha a következő pillantban rám akarna förmedni, hogy mit bámulom és takarodjak.
 Ezt a termet kitöltötte egy művészi meteor, azért a kijáratot megtaláltam. A teremőr bácsi csak az óramutató járásával megegyező haladási irányt engedélyezte, pedig én szívesebben mentem volna a másik irányba. Mondjuk nem lehet túl vidám egész nap ebben a szobában felügyelni, és azzal szembesülni hogy ez a fullasztó sötét tér kiszorít. Mint egy szűk liftben állni egész nap. És még látogatók is jönnek. Klausztrofóbiások ne is jelentkezzenek ide teremőrnek.
 Téma és variációk.
Erről a ruhát válogató madonnáról először valamiért a migránshelyzet jutott eszembe. Sok mondanivalója van, mert a fogyasztói társadalomtól kezdve (a szabadfogas akción át) a szegénységre ömlő haszontalan termékekig minden témát lehetne illusztrálni vele.





A múzeumok ötkor bezárnak. Akkor viszont még túl nagy a forgalom, így egy forró csokival és Bennel még megvártuk a naplementét és az autómennyiség szolidabbá válását. (Munkaidő után kifelé a városból, sokszor megakad a forgalom.) Ennek a kis várakozásnak köszönhetően láthattuk, hogy ilyen szép színekbe öltözött a National Monument.



2017. február 21., kedd

Dallas-városnézés


 A képen egy magyar templom látható. Még a háború után kimenekült magyar papok alapították. Mára főleg amerikai szerzetesek lakják a kolostort, és néhány idős magyar pap. A bélapátfalvi ciszterci kolostor ihlette a templomhajót. Kőből van, és ugyan modern, mégis tetszik. Főleg hogy itt az Egyesült Államokban ritka, hogy ilyen igényes alapanyagokkal dolgozzanak.

Általában minden ház deszkából van összetákolva.
Hogy hihetőbb legyen, le is fényképeztem egy épülő házat. (Persze az amerikaiak csodálkoznak rajta, hogy én ilyet még szinte sosem láttam Magyarországon.)  Először felépítik ilyen falemezekből, aztán díszítésként ráteszik a köveket is. Szóval a decens kőház is csak illúzió.

Egyébként az elkészült házak nagyon szépek belülről, de azért érdekes hogy egy olyan államban (például Texas) ahol a tornádó nem ritka dolog, így mernek építkezni.




 Azért a város belsejében ott vannak a "kötelező felhőkarcolók". Egy irodakomplexumba is benéztünk, a nyári hőség miatt összeépítették az irodákat, és egy belső pláza tér az utca, van benne műfa meg művirág, kávézó és légkondicionálás. Sőt egy gép is ami szivárványt vetít a falra. De erről nem tudtam képet készíteni mert nem engedte a biztonsági őr bácsi.

Az élethű zsánerszobroknak nagy kultusza van Dallasban, láttunk marhákat, vágtató musztángokat és egy cowboyt, akinek még a sarkantyúja is pörgethető volt.

Ami még érdekes- hortobágyi palacsintát ettem ebédre, méghozzá mexikói módon elkészítve. Egy Szimplára hasonló helyen lehet magyar ételeket enni. A tulajdonos magyar származású (és szerintem egyszer Budapesten járt, ahol megtetszett neki a romkocsma hangulat.) A képen a kerthelyiség látható. A pincérek és a szakácsok nem magyarok, és így eshetett meg, hogy először palacsinta helyett véletlenül pálinkát hozott ki a pincér.  Ezen a napon volt a híres Superbowl is, úgyhogy hamarosan elköszöntem Ilonáéktól, és csatlakoztam Bingékhez, hogy ennek a törzsi szertartásnak hódoljak. És az évszázad meccse volt, ennél izgalmasabb már úgysem lehet, így jövőre kihagyom :)







2017. február 14., kedd

Magyar mulatság Dallasban

Hát ilyen is van :) Ez volt a fő motivációja a texasi útnak.
Az ottani magyarok hívtak meg minket, hogy színesítsük az éves magyar farsangi báljukat.
 Szerették volna, hogy valami magyar kulturális vonal is társuljon a rendezvényhez, így talált ránk Éva novemberben Washingtonban. A tervből valóság lett, és a Kata, Csenge, Gergő négyesfogattal összeraktunk egy érdekes programot. Még egy flashmob is kialakult, mert annyira lelkesek voltak a helyiek, hogy tanácsot kértek egy dalhoz amit az asztaloktól felállva elénekeltek meglepetésszerűen. Kata és Gergő táncolt, Csenge néprajzi kiegészítéssel konferált, én pedig énekeltem. A végén egy táncház is született magyarbődi tánctanítással, nagyon hálásak voltak az emberek és jól is táncoltak.
Ami még egy érdekes momentum,  találkoztam anyukám általános iskolai osztálytársával, aki ugyanúgy Nyergesújfalun nőtt fel. Még egy közös zenekaruk is volt egy kis ideig. Azóta itt él Dallasban.Kicsi a világ, sokszor elhangzik, de milyen igaz.
Még mielőtt elkezdődött a rendezvény, segítettünk a helyszín díszítésében, és elkezdtem időtöltésként ilyen szalvétákat hajtogatni. Ez az egyetlen gyakorlati tudás ami a turizmus-vendéglátás szakon rám ragadt Győrben a (most már) Széchenyi Egyetemen. Igaz deriválni is meg kellett tanulni, meg számviteli mérleget készíteni, de valahogy olyan helyzetbe még nem kerültem hogy kellett volna használnom, és már valószínűleg nem is menne. A tesztig terjedt a memóriám. És a zene mindig fontosabb volt.
De valamiért ez a rózsa megmaradt, és pár lánnyal együtt végigdíszítettük az asztalokat.

Van amikor öltözéskor a legkisebb helyen kell elférni, a kulisszák mögött legtöbbször nincs hely. De már volt olyan koncertem is Ausztriában ami egy szép régi kastélyban volt, de áramot nem vezettek az öltöző szobájába, szóval mindig akadnak komplikációk, de azért hangulatos gyertyafényben zseblámpával öltözni... Jó volt megint találkozni Csengéékkel, és kedves vendéglátóinknál is részünk volt egy izgalmas,vicces és kiadós esti beszélgetésben. Jó élményekkel töltődtünk fel, és még itt nem is volt vége, hiszen másnap Ilona és családja mutatta be nekünk a belvárost. 



2017. február 12., vasárnap

Fort Worth



Dallas környékén még meg lehet tapasztalni a régi cowboy-western életérzést. Fort Worth történelmi részébe látogattunk el.
Egy kissé "Szentendre hangulata" van: több turista fotózza a marhákat mint amennyi állat elvonul az úttesten. És sok az ajándékbolt veszkócsizmákkal és kalapokkal is. Kedves magyar házigazdánk Éva vezetett körbe minket a helyen, megnéztük a legnagyobb country bárt, ettünk egy tipikus texasi BBQ House-ban, és egy igazi rodeóra is beültünk.

Egészen izgalmas volt, és nem sokan tudták kiülni a bikákat 8 másodpercig. Aztán volt lovas hordókerülés, ez úgy láttam itt a  lányok sportága. A legfurcsább versenyszám a kisboci lasszózás, el kell fogni lóról a menekülő állatot és aztán leugrani és összekötözni a lábait. Ekkor áll meg a stopper.
Ha a borjú elfut az első lasszózás elől, akkor ő nyert, nincs 2x próbálkozás. Én inkább a borjaknak drukkoltam, de érdekes volt megfigyelni a "pszichológiai tömeghatást", magamon és másokon is. Ez talán a versenyszámnál is izgalmasabb vagy ijesztőbb volt.
Az első versenyzőnél a főként turistákból álló nézősereg még döbbent csöndben figyelte, ahogy a cowboy földhöz csapja a megrettent kis bocit és összeköti a lábait... aztán nagyjából a harmadik-negyedik indulónál már üdvrivalgásban törtek ki, és buzdították hangosan. Minden "rosszra" rá lehet könnyen szoktatni az embert, ha mások is csinálják... Erre már születtek is pszichológiai kísérletek, mondjuk nem egy texasi farmon. Azért még így is sokkal humánusabb ez a sport mint a bikaviadal, ahol az állatnak esélye sincs. Itt a híres bikákat számon tartják és értékelik. A kicsik is később "megbosszulhatják" a gyermekkori sérelmeiket. (Remélhetőleg nem steak-ként végzik...)

A több órás esemény után egy country zenekar játszott kint, és az emberek spontán táncolni kezdtek rá.
Egy érdekes nap volt, az első napom a "vadnyugaton".






2017. február 8., szerda

Tavasz a télben



Texasban gyönyörű a január. Az itt élő emberek inkább elviselik az elviselhetetlen nyarat (pára és forróság), de cserébe télen a legszebb, legkellemesebb időjárás az övék. Nálunk májusban van ilyen időjárás Magyarországon.

A napfényre és D-vitaminra kiéhezett szervezetem nem győzött minden percet kint tölteni a szabadban. Először Bing anyukájához mentünk, aki egy békés tó partján lakik, erről a helyről itt már bővebben is írtam.


Most ki tudtam használni a kerti edzőparkot is, bár lehet én vagyok az első ember aki ezt használta a legutóbbi látogatásom óta. Kissé belepte az erdő pora.
Sok kiépített ösvény van a fák között, ahol el lehet merülni a magányban, és érzékelni a csendes odafigyelés erejét. Míg ott voltam, bevezettem, hogy reggel ébredés után, mielőtt a telefonhoz nyúlnék az időt ellenőrizendő (majd ezzel együtt beránt a Telefonvilág, a kommentek, levelek és értesítések áradata), inkább egy pár jógagyakorlatot végzek. Sokkal frissebb reggeleim lettek, és ébresztő nélkül is percre pontosan akkor ébredtem, mint mikorra elterveztem. Sokszor okosabb a testünk mint a gondolataink.

 De mielőtt megijedne mindenki hogy buddhista szerzetes lettem, és lemondtam minden technológiáról ami az életünket romlásba döntötte, azért az új kamerám funkcióit is próbálgattam. Itt az egyik ház "drámai" effektet kapott. Mindenki ilyesmi házban lakik ezen a területen. Illetve azoknak, akik lelkigyakorlatra vagy tanulni jönnek,vendégházak is a rendelkezésükre állnak.

Azon a képen jobban is látszik a kék ég, mert azt nem vettem "drámaira" :)

Elvileg Texas híres a felhőiről, de a magyar felhők nagyon hasonlóak. Ennek az lehet az oka, hogy ugyanúgy egy nagy alföld van a közelben.

Ha valaki még ennél többet akar a olvasni a Hortobágy-Texas párhuzamról, olvassa el Szilvay Gergely cikkét erről, vele Dallasban találkoztam, és a programokon közösen vettünk részt . (De azért arról is írok majd egy kicsit az én szemszögemből.)




Houston belvárosába is benéztünk, már eléggé a Superbowl lázában égtek, mert vasárnap itt rendezték meg az amerikai foci döntőt.
A taxik tetejére labdákat meg bukósisakokat szereltek díszítés gyanánt. Egyébként nagyon drága a jegy egy ilyen döntőre, idén 6250 dollár volt az átlagos jegyár...(1,800 000 Forint!)  Nem csoda, hogy sokan csak a parkolóban szurkolnak, és ott sütögetik a terepjáró mellett a BBQ sütőn a húst, és kivetítőn nézik az eseményeket. Vagy otthon a barátokkal, illetve a sportbárok is hatalmas népszerűségnek örvendenek.

Mi a focimeccs idején már Dallasban voltunk. Busszal utaztunk át, ez egy jó 4 órás út volt, de texasi emberekre tervezett hatalmas ülésekkel.


Előtte azért elmentünk a houstoni lepkeházba is. Jó érzés volt egy olyan "állatkertben" lenni, ahol boldogabbak az élőlények mint amennyire odakint lennének. Itt nincs a pillangóknak ellenségük, csak egy vegán leguán barátjuk. A fákon mézes szivacsok csalogatják őket, és hatalmas méretűre meg tudnak nőni.

Nagyon jól esett ez a kis idő Houstonban, igazán feltöltődtem. Érdekes kontraszt volt, hogy közben a nővérem meg síelni ment.

Közben visszatértem Washingtonba, és ugyan hó nincs, de Weöres Sándor szavaival alátámasztva én is már várom a tavaszt.



TAVASZVÁRÓK

Megládd, megint futunk a berken át,
        feledve tél jegét.
A záros kert-ajtón s a kerten át,
        ha felszikkadt a rét.
Most hűs estére hűsebb éjszakát
        borít fehér sötét.
De majd megint futunk a berken át
s fogjuk köröskörűl az almafát,
        feledve tél jegét,
        ha felszikkadt a rét.