2017. április 29., szombat

Mesebeli hegyek völgyek


A héten az Alishan ( 阿里山) nevű helyre kirándultunk, és ott is éjszakáztunk a hegyen. Ez egy több órás autózás Tajpejtől, és kanyargós szerpentinen vezet felfelé az út. Még jó hogy tapasztalt tajvani útitársaim voltak, és így például olyan szálláson tudtunk aludni ami valószínűleg nincs rajta a népszerű hotelfoglalós oldalakon és  egy valódi teaültetvényen teáztunk az egyik ismerősükkel, aki ott dolgozik.

Itt a szép tea, bár azt mondták ne erről készítsek képet, hanem a teafűről, de nekem tetszett a csésze és a fa alátét. Azért vettem teát is, majd Magyarországon megkóstolhatjuk. Bár nekem nincsen olyan szakszerű teázós felszerelésem, például az első adag teát csak kiborítják az asztalra, és az lecsepeg egy rácsos felületen. Ha valaki kíváncsi rá, Budapesten a Levél teaházban hasonló élményben lehet része, ott kínai a tulaj, és hagyományos módon lehet teázni.
Láttuk ahogy az idei termést éppen hozták ( bár nem értek a teaszürethez), mindenesetre kézzel kell leszedni aprólékos módon a leveleket.

A teaház őrzője egy utcakutya volt, stílusosan a Putyin névre hallgatott, van humorérzéke az itt lakóknak.
Mikor közeledtünk a szállásunkhoz, egy központi helyen átvettük a kulcsot, és hamarosan megérkeztünk-egy száz éves tradicionális japán házba. Úgy éreztem magam, mintha belecsöppentem volna egy Miyazaki mesébe, legfőképpen a Totoro-ba. Ott is egy régi házat vesznek birtokba a gyerekek, és még egy erdei varázslatos lénnyel is barátságot kötnek. Talán nekem is sikerült párral találkoznom, mert mikor este besötétedett, a "szentjánosbogár" megfigyelés sikerrel járt, és az erdőben sok kis ezüstösen pislanó fényt láttam. Olyan volt mintha figyelne az erdő. De kicsit elszaladtam a történettel, mert előtte még mutatni akarok egy képet a hangulatos szobákról, mind ilyen tatami szoba volt.

Mivel az eddigi sűrű napok közepette itt akadt először időm gyakorolni, még énekeltem is benne, és az akusztikája egész jó. Kellemesen felnagyítja az ember hangját, de nem visszhangzik. Nem voltak lakótársaink, pedig mi 3 szobát használtunk csak az 5-ből. És nagyon kedvező áron lehet benne megszállni, (kb. 2500 Forint átszámítva.)
Kis sétával, egy hegyi vasúthoz lehetett eljutni, valamint egy hangulatos piac is volt. Itt sok helyen meg lehet kóstolni a portékát, de az árusok ezt nem agresszívan teszik. (Törökországban például már rég rátukmálnák az emberre az árut ha volt olyan merész és felpróbálta/megkóstolta. )
Felhős időnk volt, ezért élőben láttam a kínai festmények ihlető témáját, ahogy a hegyek között felhők vonják pasztellszínbe a tájat.
Hajnalban még az időeltolódás hatása alatt lehettem, mert meglepően korán fel tudtam ébredni, így egy hajnali sétával kezdődött a napom. Tetszett hogy az ösvényt kis talpacskákkal tették még nyomatékosabbá, így még az írástudatlan (én) ember is megérti.
Furcsa érzés írástudatlannak lenni, olyan mintha kisgyerek lennék. Emlékszem van olyan gyerekkori emlékem,ahol nézem a reklámtáblákat, de még nem tudom elolvasni, és még a mi jól ismert, unalmas ABC betűink is olyan egzotikusnak tűntek. Most ilyen értetlenül kell néznem az étlapokra, de végül is minden étel ehető alapon nagyot nem lehet hibázni. Főleg ha kínaiul tudó emberekkel veszed körbe magad :D
Szóval a reggeli sétán ilyen aranyos kis harangvirágot láttam, illetve egy macska alakú bokrot, ami képen már nem is néz ki olyan jól, úgyhogy nem osztom meg.

Csak egy éjszakát töltöttünk a hegyen, de visszafelé még láttunk szép helyeket. Egy cédruserdőben láttam óriási fákat,  és ott mondjuk szakadt az eső.
Ez a híd volt a kedvencem a túrán, ezekkel a függőhidakkal nem tudok betelni!
Azóta egy újabbat is láttam csak napsütésben, de az egy másik fejezet lesz.
A híd lábánál itt egy kolostor volt, ahol egy harangot ha háromszor megkongat az ember szerencséje boldogsága és még valamije lesz. Azért megkongattam háromszor, mert olyan gyönyörűen zengett a folyóvölgyben!




Egy kisebbik híd és a templom.

2017. április 25., kedd

Egy kis művészet


Vajon hol található a legnagyobb mennyiségű kínai művészeti örökség? Ha az első gondolatod mondjuk Peking, akkor nem nyertél.
 A tajpeji Nemzeti Palotamúzeum látható a képen, és itt mintegy 700.000 kiállítási tárgyat gyűjtöttek össze. Vagy inkább magukkal hozták Kínából 1949-ben a kommunizmus elől menekülő nacionalisták. És milyen jól is tették- így nem lettek a több ezer éves kőfaragványok, Buddha szobrok, császári dinasztiákat túlélő porcelánok a proletár kulturális forradalom (avagy eszetlen vandalizmus) áldozatai.

 Igazán hatékonyan végezték a dolgukat a felhergelt tömegek Kínában, és felbecsülhetetlen károkat okoztak, leromboltak templomokat és megsemmisítették a "burzsoá" műkincseket.  A pekingi nemzeti múzeum azóta sem tudott a tajvaninál gazdagabb készletet összegyűjteni, pedig hatalmas ország Kína. (267szer nagyobb mint Tajvan.)
 A múzeumban készítettem képeket, most azokból csemegézem de ne várjon tőlem senki professzionális elemzést, a legtöbb műalkotásnak a korszakát sem jegyeztem meg, csak kattingattam a képeket azokról amik igazán megtetszettek, akárcsak egy jóravaló ázsiai turista.
A kép nem adja vissza annyira, de ez egy elefántcsontból kifaragott labda, ami 17 rétegű! Nagyon aprólékos munka lehetett. Valahogy a művész neve ritkán marad meg az utókornak.

 Ez a miniatűr "Willendorf-i Vénusz" nagyon hasonlít egy embrióra is. Nagy feje van, rövid kis végtagjai. Valami termékenységi jelkép lehetett 3-4000 évvel ezelőtt. Igazából lehet tényleg varázsereje van, hiszen jól végezte a dolgát, mert a kínai populáció a legnagyobb a Földön (bár az indiaiak a születési statisztikák szerint nemsokára átveszik a vezetést).
 Ez egy ősi írásjel, de szerintem "paprikajancsi" és  "szürkemarha" lehet a jelentésük :D
 A kőbe vésett bizonyíték, hogy tényleg a gólya hozza a gyereket.
 Voltak díszes, "hagyományos" kínai vázák is, de valamiért ez ragadta meg a figyelmemet. A Song-dinasztia idején ilyen modern porcelánokat készítettek. (Ő előttük már divatban voltak a cifra vázák,de még nem az amit mi tipikusan kínainak gondolunk.) A formatervezése is nagyon tetszik ennek a kis fehér gömbnek, bár nem tűnne fel hogy ez egy tradicionális kínai stílus ha az IKEA-ban jönne velem szembe :D. Ebben az a döbbenetes, hogy a Song dinasztia 1000 évvel ezelőtt uralkodott. Jócskán megelőzték a mi európai, letisztult klasszicizmusunkat. Csak ezek után a fehérek után jöttek a sokkal díszesebb, kék mesékkel átfestett vázák-a Ming dinasztia idején.


Egy majom (hou-ce) mászik a gyertyatyartón.
Szívesen hazavittem volna.
 Egy igazán furcsa állat, ami szerintem szamár, Bing bárányra szavazott Xiaojiou pedig kutyát látott benne. Biztos mindenki a patrónusát/totemállatát látja, ezek szerint az enyém egy ordító szamár.



Ha már a patásoknál tartunk, volt egy digitális művészet rész, ami a kínai kultúrából inspirálódott, és a digitálisan színezhető bukolikus tájkép igazán kreatív volt. A rózsaszín lovakkal még örömmel színesítettem volna tovább a tájat, de mögöttem egy kislány már nagyon ki akarta próbálni, így átadtam neki a kezelőpultot. (Ami aztán a kiszínezett művet feltöltötte a szobányi faliképre.)



 A képen a nagy attrakció a jáde káposzta látható. Valamiért ez a látogatók nagy kedvence. Egy szép kőből egy hétköznapi káposzta van kifaragva. Nem csak egy, több variáció is van belőlük, a művész szerette a zöldségeket, néha még egy méhecskét is ráfaragott. Még sor is állt a terem előtt! Nem értettem, de azért lefotóztam, és ahogy így nézegetem egyre jobban tetszik. Milyen kár hogy én nem vettem a szuvenír boltban egy őt ábrázoló kulcstartót, hűtőmágnest stb.! :)




Most többet nem írok, itt a kis metrókártya, szerintem ennél aranyosabb nem is lehetne. Miért nem ilyen Budapesten a bérlet???

2017. április 24., hétfő

Taiwan!

Hogyan kerültem a bolygó másik felére? Egy esküvőre érkeztem, és ebben az a legjobb, hogy a helyiek szemével tapasztalhatom meg ezt a kultúrát. Sőt még énekelni is fogok az esküvőn, így nem csak lógatni jöttem a lábam :)
Ennek az egyetlen hátránya, hogy Washingtonból még messzebb van ez a sziget,mintha Magyarországról jöttem volna, és így konkrétan át kellett repülnöm a földgömb másik oldalára. Nem is Kelet fele szálltunk (ami a magyar felfogással és földrajzi elhelyezkedéssel olyan logikusnak tűnne), hanem San Francisco-nak és összesen 18 órát voltunk a felhők felett, plusz az átszállással együtt több mint egy teljes napig utaztunk. De nagy szerencsémre a mellettem lévő szék üres volt, így összekucorodva még aludni is tudtam. Ekkora mázlit! És olyan öreg volt a repülőgép, hogy személyes tv nem is volt rajta választható filmekkel, ellenben hamutartó igen! Így minden arra ösztönzött, hogy próbáljak meg egy kiadósat aludni.Jó, hogy könyvek voltak nálam a fennmaradó órákra ( a washingtoni cserkész bazáron betankoltam magyar szépirodalommal!), és a Kínai kancsó novelláskötet Kosztolányitól igazán stílusos olvasmány volt Ázsia felé közeledvén.

 Ami közös a magyar és a tajvani természetben- mindkét helyen különleges gyógyvizek és föld alatti források fakadnak. Első kirándulásunk (Binggel és nagybátyjával) a Yangminshan (陽明山國家公園) nemzeti parkba  vezetett, ahol a hegy gyomrából kénes gázok, és forró vizű források eredtek. A páratartalom 99 százalék volt az információs tábla szerint, de szerencsére a hegyen hűvösebb az idő, így ez nem volt elviselhetetlen. Egyedül a harkányi strandra emlékeztető pukiszag volt egy kissé bűzös, de korántsem a fullasztó kategória :)
Megtanultam egy új és itt gyakran bevethető kínai mondatot: Szerintem túl nagy a köd. Sajnos leírni nem tudom, csak kimondani.
Tetszik, hogy a város mellett itt karnyújtásnyira van a legszebb természet. És Tajpej is sokkal tisztább mint gondoltam, nincs szemét az utcákon. A metró nagyon jól van kialakítva és autó nélkül is lehet élni. (Ami az USA nagy részéről például nem mondható el.) Még sok élményem van felhalmozódva, de ígérem hamar kiírom magamból, csak nem most, mert itt már hajnali 1 van és aludni kéne (nem segít hogy Marylandben délután egy van ugyanekkor...)

Úgyhogy végezetül csak egy aranyos zsánerfotót osztok meg, a parkban egy idős bácsi kihozta a lányokat  egy körre. Nagyon értenek ezek a tajvaniak a cukisághoz, majd a metrókártyámat is lefotózom.
 Most pedig jó éjszakát/estét/napot kinek éppen hogy!





2017. április 2., vasárnap

Orlando


Amíg még friss az élmény, gyorsan megírom ezt is. Az utolsó floridai napomon nagyon korán keltem.
Kata indult az orlando-i reptérre, és házigazdánk Emese kivitte. Én is velük tartottam, mert este nekem is ment a repülőm, és akkor az utolsó napomon egy témaparkba akartam elmenni.


Ilyen nagyszabású vidámpark nincsen Magyarországon (legalábbis én nem tudok róla). A Disney World vagy a Universal Studio volt a két esélyes, végül az utóbbi mellett döntöttem, mert az ő filmjeik kicsit idősebb korosztálynak szólnak, és azokon nőttem fel. (Pl. Shrek, Harry Potter, Simpsons stb. ) A fő vonzerő a Harry Potter téma volt egyébként, mert megalkották a filmben szereplő várost, sőt még egy vonat is indul a 9 és 3/4. vágányról. Korán odaértem, így a jegyvételnél még nem volt sor. Ekkor derült ki számomra, hogy 2 park van az Universalon belül is, 2 külön jegyet kell venni. Nem lett volna időm ennyi területet bejárni. Telefonon konzultáltam a szakértőkkel (orlandói magyarok:Viki, Artúr, köszi :D), hogy melyikre érdemes bemenni, végül a filmes témaparkba mentem (kevesebb hullámvasút, több filmes téma). Jól jártam ezzel, mert olyan erős napsugárzás volt, hogy jobban esett bemenni különböző stúdió épületekbe, mint kint lenni a tűző napon.


Furcsa volt de egyben szórakoztató is ott lenni egy vidámparkban teljesen egyedül :) Egyszerre éreztem antiszociálisnak és végtelenül tömeg-toleránsnak magam. Mentem a sok ember között, de nem beszélgettem velük, nem kellett hátranéznem, hogy hol maradnak a többiek. Sőt kihasználhattam a "single ride" sort, ami gyorsabban haladt mint az átlagos sor. A lényege, hogy mindig marad 1-2 üres szék a a ride-okban, az "élménykocsikban" (ezt vajon hogy mondják magyarul?). És akkor melléhuppanok valaki mellé. Az első utam (mikor még nem figyeltem a szóló utas előnyökre) a Gringotts bankba vezetett, ahol hatalmas sor volt, és egy órát várakoztam. Ezek után többször ilyen hibába nem estem. Sokkal gyorsabban sikerült minden mást kipróbálnom. Nagyon varázslatos volt belül az épület, a festmények megszólaltak és mozogtak, a bankár koboldokról el sem lehetett dönteni elsőre, hogy igaziak vagy robotok-e. Én szerettem volna beleélni magam a történetbe, de közben a körülöttem álló turisták azt beszélték, hogy ez a márvány fából van, meg a csillár az műanyag, úgyhogy nehéz volt ezekkel a mugli tényekkel dacolva varázslónak képzelni magam.
Egyébként a legjobb barátnőmmel Dórival, gyerekként mindig boszorkányosat játszottunk, közös könyvet írtunk és illusztráltuk is (persze a téma a mágia volt) lúdpennával írtunk egymásnak leveleket, színes főzeteket katyvasztottunk és csalánt (!) ettünk nyersen! A fotón az egyik rajz, amit Dóri kb.11 évesen rajzolt a könyvben. Ezek mellett vicces kontrasztban vannak az én gyermekded, malacfejű rajzaim.
Nemrég a húga mesélte, hogy ő meg volt róla győződve, hogy mi egy varázslóiskolába járunk, és nagyon elszontyolodott, mikor őt nem hívták meg 11 évesen a Roxfortba. De szerintem csak azért nem, mert már mindent megtanult addigra! Volt két nővére és rengeteg macskája.
Visszatérve az orlando-i kalandra, én nem talárban és varázspálcával sétáltam, hanem a Piroska és a farkas meséből léptem elő. Nem vittem kalapot, amit igazán megbántam, de nem akartam valami ronda baseball sapkát venni túlárazva, amit aztán sosem használok. Így inkább a sálamat terítettem a fejemre ha kimentem a napra.

Szürreális érzés volt, nem csak az épített város, hanem a meleg nyári idő is. Itt egy kisgyerek varázsol . (Interaktív varázspálca- cserébe víz indul a szoborból, énekelnek a falak stb.)





Volt egy nagy hullámvasút is, arra csakazértis felültem, bár fura volt, hogy nincs akivel egymást rávegyük. Így kénytelen voltam rávenni saját magam. Szerencsére a mellettem ülő férfi rosszabbul érezte magát mint én, így el is felejtettem a saját gondjaimat a gravitációval. Sőt én kifejezettem szerettem lefelé szálguldani, egyedül a 90 fokos lassú felfelé menet volt félelmetes.

A Simson család is kapott egy városrészt.
A legtöbb épületben afféle érzéki csalódásokra játszó vetítés van, mondjuk egy hullámvasút, de közben egyhelyben marad. (Ezek után bátorodtam fel az igazi hullámvasúthoz.)

A nap végén már kissé kóvályogtam és fájt a fejem, annyi hatás ért.
Indulnom is kellett a reptérre, 8:50-kor indult (volna) a gépem. Viki kijött értem a parkba és elvitt a repülőtérre. El voltunk kényeztetve Floridában!  A repülőtéren kiderült hogy a gépemet áttették 10:40-es indulásra.. Hát nem örültem neki, de vettem egy egy könyvet és vártam. És még későbbi és későbbi időpontok kerültek elő, végül éjfél után startoltunk el. Így már nem volt esélyem, hogy bárki is felvegyen a washingtoni terminálon, és kénytelen voltam egy Ubert rendelni. DC-ből kijutni Marylandbe... kb 40 dollár :S . Szóval vártam a kocsit, ez már hajnali 3-kor volt. Érdekes, hogy nem éreztem magam fáradtnak, mert a gépen aludtam 2 órácskát. A sofőrrel beszélgettem inkább hazafelé, és szóba került, hogy énekes vagyok és emiatt is voltam Floridában. Kérdezte, hogy van-e nálam CD? Mondtam hogy nincsen de énekelek neki egy esti dalt. És éjszaka ez a sofőr, azt mondta, hogy a szívébe talált a zene. És felidézte benne egy filmes emlékét, az Angol beteg című filmét.   Mondtam neki, hogy nagyon jó füle van, mert abban egy magyar népdal szólt. Nagyon meglepődött, mert eddig azt gondolta, hogy az egy marokkói dallam lehet. Legalább aznap este is tanult valami újat. Ha lehet ilyet mondani, egész meghitt Uber utam volt, a zene által biztonságos és barátságos lett a hazaút. Meg is érkeztem a házba, fél négykor. Úgyhogy az idei leghosszabb, de egyik legemlékezetesebb napom volt ez a Daytona Beach-Orlando-Washington-Maryland nap!