2017. május 25., csütörtök

Bálszezon Washingtonban

Az elmúlt héten sok program volt errefelé, és előkerültek a szekrényből a báli ruhák is. Mivel az én szekrényem Magyarországon van, így jó okom volt arra, hogy az internetről rendeljek egy elegáns ruhát. Legalábbis lehetett volna, de anyukám hamarabb lecsapott az interneten szörfölésre, és egyik este egy doboz várt a ház előtt, egy báli ruhával, amit mintha rám öntöttek volna- köszi anya. Ezen a képen rajtam is van, de mégsem én vagyok a a kép dísze, mert Chauncey-t a komondort nem lehet felülmúlni. Szép kis rasztafürtjeivel mindenkit csodálatra késztetett (már megint). Nekem már volt szerencsém vele találkozni a nagykövetség egy elegáns ünnepségén februárban.   Most a Magyar Bál érkező vendégeit üdvözölte az emigrációban született magyar komondor :)
Kicsit előreszaladtam, mert a Magyar Bált megelőzte a Hungarian American Coalition gálavacsorája, ahol meghívott vendég voltam. A svéd nagykövetség panorámaablakos rendezvénytermében volt a vacsora. Az épület tökéletes helyszínen van, a Potomac folyó partján, a hely világos, jól kihasznált, de nem hivalkodó- amolyan Ikea, luxuskivitelben :) Én a Szabadka asztalnál ültem, de onnan nincs ilyen "embertelen" képem. Minden évben valaki tiszteletére rendezik meg ezt a vacsorát, idén April H. Foley-t tüntették ki, aki Magyarország amerikai nagykövete volt 2006-2009 között. Nagyon megszerette az országunkat ez idő alatt, és például neki köszönhető, hogy ha most egy magyar ember ki akar utazni USA-ba, nem kell a kiutazásért vízuminterjúra menni, hanem egy "könnyített pályán"az ESTA-val jöhetünk látogatóba, mint például a nyugat-európai polgártársaink.
Mentoraim is ott voltak ezen a vacsorán, itt a képen Fedor Erikával vagyok, ő az aki a Magyar Bál rendezését viszi a vállán. Idén én is besegítettem a feladatokban, és láttam mennyi türelem és szervezőképesség kell egy 250 fős bál lebonyolításához. Itt éppen "pihentünk", mert még volt egy nap a bálig, és a HAC vacsorán találkoztunk. A háttérben mindenféle svéd találmányok és nagy emberek mennek a kivetítőn. Nagy örömömre egy operaénekesnőjükről Birgit Nilssonról sem feledkeztek meg. 
A gálavacsora beszédekből, és finom ételekből állt, bort nem ittam de az is jól nézett ki, csak este még haza is kellett vezetnem.
Ez itt az előétel, a többi fogást már nem fotóztam le, hanem egyből megkóstoltam, mert fontosabb az evőeszközt fogni mint a telefont az asztalnál.

Másnap egy Sheraton hotelben volt a Magyar Bál. Már jóval hamarabb megérkeztem, mert segítettem a terem díszítésében, valamint a "csendes árverésre" rendeztük be a tárgyakat. Ez nem is tudom hogy szokás-e otthon, a lényeg hogy a tárgyak mellett van egy lap, ahol minden érdeklődő licitálhat, anélkül hogy lámpaláza lenne. A legértékesebb ajándék egy Herendi kacsapár volt, életnagyságú kivitelben. Emellett még licitálni lehetett magyar pálinkára, egyedi tervezésű ékszerre, szőttesre és még sok minden másra, mi szem-szájnak ingere.
Ez a gusztusos sajttál a bejáratnál volt, még a vacsora előtt, alig bírtam megállni hogy ne egyem meg a vendégek elől! A cserkészetből már ismert tizenéves lányok-fiúk egy néptánc bemutatóval alapozták meg a magyar hangulatot, de úgy láttam itt senki sem szégyell táncolni, mert amint lehetőség volt rá, mindenki táncra perdült. (Már aki meg tudott mozdulni a kiadós vacsora után, aminek a végén még dobostorta is volt!) Voltak elsőbálozók is, ők nyitották meg a táncot.

Itt éppen nagyon vidámak vagyunk a lányokkal, mert fotósunk Bing valami olyasmit mondott hogy nézzünk "rakoncátlanul".



 Aztán még nagyobb lett az öröm, ahogy a fiúk kibontották a pálinkakóstolóban maradt utolsó üveget. (A bejáratnál a komondor mellett, Agárdi pálinka bemutató is volt.)
De csak úgy mulattunk ahogy az úrilányokhoz illik :)
Már éjfélt ütött az óra, mikor én elbúcsúztam, mert másnap még egy konferenciára kellett mennem, és túl közelnek tűnt az a reggel...


De azért odaértem! Innovatív ötletekről, jövőbeli tervekről és már sikeres programokról volt szó dióhéjban. A HATOG ("amerikai magyarok együtt") konferencián sok ismerős arccal találkoztam, mert voltak Dallasból, Orlando-ból, és Daytona Beach-ről is résztvevők, akiknél korábban jártam már énekelni.
Így már ismerősként köszönthettem őket. Jó egyre jobban "otthon lenni" az amerikai magyarok között. Hiányozni is fognak, amellett hogy örülök hogy hamarosan hazamegyek, de.. ők is benne maradnak a szívemben.

2017. május 21., vasárnap

Esküvő Tajvanon

Egy fontos és nem elhanyagolható eseményről még nem írtam, méghozzá az esküvőről, ahol részt vehettem Tajpejben. Amíg még tisztán emlékszem rá, leírom a tapasztalataimat. Eddig csak magyar esküvőkön jártam, valamint még egy magyar-lengyel esküvőn, de a lengyeleket is háromnapi lakodalmazásra teremtette meg az Isten úgyhogy ezekhez az élményekhez képest különbséget jelentett az ázsiai esküvő.

Nem tradicionális ünnepség volt, de így is más hangulata volt az eseménynek. Elsősorban itt a szülőknek szól a mulatság, sokkal több barátjuk volt jelen mint a párnak. Az idősek tisztelete nagyon fontos errefelé, szóval mindenkire gondolnak aki valamiképp segített a házasulandó gyerek felcseperedésében. Így az esküvőre 250 ember volt meghívva. Egy hotel rendezvényközpontjában volt a helyszín, nekik mindennapos ennyi embert kiszolgálni, sőt a szomszédos rendezvényteremben is éppen egy esküvő zajlott. A "mi párunk" hivatalosan már megesküdött Amerikában is, csak ott hiányoztak a rokonok, és a lány családja mind Tajvanon él. Így a falakon kivetítőkön arról a szertartásról egy videó ment, valamint fényképek. Így esett meg, hogy az én mézeskalács szíveim is a vetítésbe kerültek, amit még itt DC-ben akkor adtam nekik. 
A menyasszony háromszor öltözött át, méghozzá 3 órán belül, mert az egész lakodalom nem tartott ennél tovább! Ez volt az amin én nagyon meglepődtem. Mindenesetre egy fehér ruhában kezdte, aztán átvett egy kék estélyi ruhát, és végül egy pirosat. A pirossal a szerencse kapcsolódik össze, ebben biztos vagyok, a kékkel a bizalom de erről csak az internet okosított ki, szóval ezt ne vegye senki készpénznek. A fogásokat mindenki az asztalánál kapta, egy forgós asztalon, így azt szedtem csak ami tényleg tetszett.
És mivel éneklés előtt voltam, így nem is mertem sokat enni.
A kedves asztalszomszédok mindig szeretnének az én tányéromra is pakolni, de a csirkelábhoz nincs sok kedvem, még ha citrusos íze is van, nekem nem megy az elvonatkoztatás. Legalább volt valami udvarias kifogásom ellene.



Azért a mochinak nem tudtam ellenállni, ezek az aranyos rózsaszín-fehér golyók nagyon ízlettek!
Az éneklésre is sor került, igazán jó érzés volt kiénekelni a jókívánságaimat, és tetszett a vendégeknek. Egy aranyos kislány odajött hozzám utána és egész jó angolsággal gratulált, persze le is fotózkodtunk :)

Ez volt az a rövid idő, amikor ismerkedni lehetett más asztaloknál ülőkkel, de nem túl sokáig.
Mintha megkongatták volna Hamupipőke óráját, mindenki hirtelen hazaindult. A kijáratnál még elköszönt az új házaspár mindenkitől, kaptunk egy ajándékot is, ami egy gyönyörűséges dobozba csomagolt "esküvői rizs" volt. Olyan esztétikus csomagolása volt, mintha valami ékszer vagy parfüm lenne benne.

Még az elejére kellett volna írnom, mert ez egy nagy eltérés a magyar esküvőkkel szemben: az érkezésnél a bejáratnál, mindenki egy piros borítékot adott (amiben pénz van), amit két könyvelő akkurátusan kibontott és felírta az összeget egy könyvbe, ők serényen dolgoztak, míg mi bent vacsoráztunk.
A piros boríték egyébként máskor is az általános szimpátia jele, ha ilyet kap az ember, nem illik kibontani, csak mikor már nincs ott az ajándékozója. Így udvariasan kikerülik a kényelmetlen hálálkodós pillanatokat.



Howard és Carol, itt már a végén, boldogan és felszabadultan. Sok boldogságot kívánok nekik ismételten (bár ezt a blogot nem hiszem hogy el tudják olvasni.)

 Kilátás az esküvő helyszínéről. (A bizonyíték hogy nem csak az erdőket és vízeséseket láttam.)



2017. május 8., hétfő

Wulai és a tajpeji Gellért-hegy

Szerencsésen visszatértem Washingtonba, visszafelé egy fokkal kellemesebben telt a repülés, mert az Eva Air hozott San Francisco-ig, így a hosszú részt egy kényelmes és jól felszerelt gépen töltöttem. Például voltak bekészítve fogkefék a mosdóba, meg parfüm és krémek,  valamint szemmaszk az alváshoz. Az ilyen apróságoktól jobban esik az utazás.
Mielőtt nagyon visszacsöppennék az amerikai hétköznapok világába, próbálom összefoglalni a tajvani naplót, nehogy aztán elhalványuljanak az emlékek.

Wulai: Kis hegyi falu, a vízeséséről híres, valamint fürdők vannak minden második épületben. Persze nem olyan mint amilyenre én gondoltam, hanem privát szobákat lehet bérelni. Lényegében csak fürdőkádak illetve meleg víz és TV.
Egy felvonó kabin és egy kisvonat is lenne errefelé jobb napokon, de most éppen felújítás folyik, ezért csak elgyalogoltunk a vízeséshez. Meleg és napsütéses idő volt, de nem volt túl messze a célpont, ezért felcaplattunk (bár taxisok ajánlkoztak hogy felvisznek odáig, és hogy messze van, de ez csak egy trükk). Közben a parkolónk mellett már megint hidak és folyó volt, ahova nekem muszáj felmásznom, mert olyan szépek, és picit remegnek az ember alatt ha trappolunk rajta. :)

 Lehet a Lánchidat juttatja eszembe ez a forma, de örülök ha ilyeneket látok.
Bennszülöttek falujaként van számon tartva Wulay, és egy kis múzeum is van a központban erről, de oda nem mentünk be, mert nem esett az eső.
Egy katolikus templomot és iskolát is láttam, ami érdekes egy ilyen eldugott kis helyen. Talán én voltam aznap az egyetlen nem ázsiai turista, sokan meg is bámultak :) Főleg a gyerekek jók ebben.

Evéssel kezdtük a kirándulásunkat, ami a legérdekesebb volt, az a bambuszban főtt rizses bab (mogyoró?) , mindenesetre tetszett hogy előttünk nyitották fel a bambuszcsövet. Zhu Tong Fang a neve, vagy valami ilyesmi. Mindenesetre ha én mondom ki biztos nem értik...  Gondolom ugyanolyan borzalmas a kiejtésem mint az egyszeri kínai turistáknak angolul. (Múltkor megsajnáltam egy párt a washingtoni szépművészeti múzeum éttermében, egy salátát szerettek volna, de nem tudták kiejteni rendesen, az értetlen kasszás meg csak nézett bután. Pedig még mutogattak is kétségbeesetten a saláta felé ! )



Az utcákon látni lehetett a környező dombokat, valamint mindenki a portékáját kóstolásra kínálta, de ez máshol is így van Tajvanon.

Elérkeztünk a vízeséshez, ami tényleg szép látvány volt, nem volt olyan bővizű, de magasról hullott alá.
 Még a Niagara ott van a bakancslistámon, ott biztos el leszek ámulva a hatalmas víztömegtől. Ha elvonatkoztatok, ez inkább Lao Ze szakálla, a Niagara meg egy komplett kanadai-amerikai hadsereg, szóval jobb nem is összehasonlítani a kettőt.
Andy hozott el minket ide. (Már írtam róla úgy emlékszem. Ő Tajpejben él, de itt lakott nálunk Washingtonban pár hetet.) Később visszamentünk a városba, ahol felsétáltunk az Elefánt hegyre. Ez az itteni Gellért-hegy. Innen szép kilátás nyílik a városra, és a híres Taipei 101 nevezetű felhőkarcolóra. Még a dombnál is magasabbra nyúlik a tornya. Volt időszak, amikor ez volt a világ legmagasabb épülete. Persze ezek után a gazdag arabok, és a kínaiak  beszálltak a "kinek a legnagyobb...." versenybe, úgyhogy már csak a 8. legmagasabb épület az itteni.
 Eddig még nem találkoztam helyi lakossal, aki járt volna fent a toronyban- túl drága a belépő, vagy túl turista a program? Mondjuk még én sem jártam a budapesti Széchenyi fürdőben. Vicces, ha ott élünk valahol, nem érdekelnek igazán az attrakciók. Házi feladat: mindenki tegyen egy rövid sétát a háza körül és képzelje el hogy egy turista a világ másik feléről! Vajon észreveszel valami új szépet a megszokott utcasarkok helyett?
 Szóval az Elefánt hegy, biztos minden útikönyvben első helyen szerepel, mert itt volt a sziget összes turistája egyszerre összezsúfolva, még azért is sorba kellett álljak hogy felmászhassak erre a kőre. Persze Bing pont a felhőkarcolót és az arcom láthatóságát felejtette le a képről. :D
Előttem egy egoista modell srác fotóztatta magát egy jószándékú koreai lánnyal, de addig pózolt míg lement a nap, szóval nem csak Bing hibája a sötét kép. Lehet az ilyen embereknek kéne felbérelni egy velük utazó profi fotóst, íme egy piaci rés, ha éppen nincs munkád de kalandvágyad igen, és elviseled a fotózandó személyt (de ha fizeti a repjegyet miért ne?) .


2017. május 4., csütörtök

Macskaland

Vegyünk egy lepusztult bányásztelepet ahol kilátástalan az élet a bánya bezárása után. A fiatalok elköltöznek, nem marad semmi... csak kóbor macskák. Ekkor hozzáadjuk az ázsiai leleményességet- és kész a recept egy turistacsalogató desztinációhoz, avagy a régi bányafalu helyett a Macskák faluja (és a macskarajongók kirándulóhelye) megszületett. A hegyi vasúttal érkeztem én is a helyre.



A tatabányai vonat pályaudvar hangulatú fotót az internetről töltöttem le, itt még a tipikus ronda de hatékony felüljáró látható.  A turizmus fellendülésével melléépítettek egy futurisztikus macskaszerű átjárót, kissé hosszúkás de van két füle is, és a belsejében már néhány büszke macska is ott henyél. Egy kisebb tumultust kellett kikerülnöm, amikor az első élő macska köré koreai turisták hada tömörült a folyosón.  

 Nagyon tehetséges ember volt aki ezt a történetet kitalálta. Hiszen a lányok nagy része szereti a macskákat, az ázsiai lányok meg mindent szeretnek ami cuki és furcsa, és hát a cicák ezt a két kategóriát szépen ötvözik. (És ha például fiú vagy és jobban szereted a lányokat a cicáknál, akkor is eljöhetsz ide látogatóba, ha nem is a macskahad miatt, de az állatbarát lánycsapatok
miatt. :D )
Figurákkal és falfestményekkel nyomatékosítják, hogy itt a macskák az urak. Kávézók is vannak, előttük szigorúan macskatálak és macskamenta csalogatja a négylábú vendégeket is. Láttam egy "kutyát" is szégyenkezni, de biztos ami biztos a tábla azt hirdette a kutyaólján, hogy "Vegetáriánus macska- kérlek ne etesd!". Szegény nem a legjobb helyre született, bár lehetne még rosszabb sora is itt Ázsiában...

Az egyik árus néni azt mondta hogy kb 80 macska él itt, én azért nem láttam ennyit, körülbelül 20-szal találkoztam. Egy pár macsek már nagyon unta a sztárságot, és undokul néztek mikor valaki meg akarta őket simogatni. De meg is tudom érteni- néhány turistának fogalma sem volt hogyan kell megsimogatni egy állatot. Kb. mintha plüssfigurát próbált volna dögönyözni- nem csoda hogy a macska rácsapott a kezére.
Én inkább a táblákkal fotózkodtam, mert macskából legalább ennyit látok Leányvár vagy Nyergesújfalu utcáin is, csak nálunk még hiányzik a marketing.

 Volt köztük azért pár, akit muszáj volt megörökíteni. Például a nyakkendős uraságot, aki jó érzékkel elvállalta a recepciós szerepet. Egészen addig ott pihent, míg valaki meg nem akarta érinteni,akkor felháborodva odébbállt, a munkahelyi zaklatást nem tolerálja.


A hírességek sétánya. Vagyis csak én neveztem el így, egyébként egy ösvényt mutatott ami a semmibe vezetett. Vagyis egy macska-art üzletbe.
Ilyen apró ötletek teszik ezt a falut kedvessé.
Ha valaki eljönne meglátogatni ezt a helyet, ne várjon hatalmas attrakciókat,  de jókat lehet mosolyogni a leleményességeken.  És szerintem folyamatosan megtoldják valami újdonsággal, láttam egy kisebb modern irodaházat is, egy sima épület volt, kivéve hogy kívül macskamászó elemekkel toldották meg, illetve kis ajtókon bármilyen macska bemehetett a helyre.


 Egy mókás póz a büfé teraszán. Nem kóstoltam meg a főztjüket, pedig a táblán magyar gulyást hirdettek, Inkább nem hittem el nekik, hogy olyan jól készítik. Illetve ez csak az angol kiíráson volt, a kínai csak azt mondta "marhapörkölt". Ez a macsek biztos jóllakott vele. (Inkább a kevésbé turistás részeken szeretek enni. )
A szuvenírboltok és képeslapok mellett cicasütiket is lehet vásárolni.
Na kinek jött meg a kedve hogy egy magyar macskafalut nyisson? :)

2017. május 3., szerda

Buddha szülinapja

 A kínai naptár szerint, ma van Sziddhárta születésnapja. Ezért gondoltam a tajvani emberek hitéről írok, már amennyit laikusként látok belőle. A vallásszabadság Tajvan alkotmányában ki van mondva, így sok különböző vallás békében megfér egymás mellett, de a lakosok nagy hányada buddhista vagy taoista. Valahogy ez a kettő vallás össze is ér egymással, mert a taoista templomokban akadnak Buddha szobrok is. Akadnak kínai népi vallások is, természeti isteneknek emelt templomokkal (mint Mazu, a tenger istene).
De már láttam muszlim imaszobát is a pályaudvaron, valamint katolikus templomot és iskolát.                                                           
A legérdekesebb számomra az itteni temetkezési szokás. Helytakarékosságból a legtöbb ember nem kinti sírhelyet kap, hanem ilyen tornyokba helyezik el az elhunyt urnáját. Ez akár egy 10 emeletes torony is lehet, lifttel és mindenféle stílusú szobákkal. A bejáratnál egy kis üzlet található, ahol vásárolni lehet tárgyakat felajánlásra. Például süteményt, sőt ajándék dobozt is, amiben hamis bankók szerepelnek, dollár, tajvani és kínai pénz, valamint arany lapocskák. Ezt áldozatként elégetik a torony tetején, az aranylapokat az isteni hatalmaknak, a földi pénzt az elhunyt hozzátartozónak szentelve.


A képek egy része ebben a bejegyzésben illusztráció, mert nem éreztem illendőnek a fotózást a vallásos helyszíneken. Így a belső teret nem tudom megmutatni, csak egy hozzá hasonlító helyszínt.
(Fotó: Nirvana Memorian Garden Singapore) 


 Akadtak babaházszerű aprólékossággal berendezett apró családi oltárok is, még garázs BMW-vel, és miniatűr vacsora is volt az asztalon. Ilyen aprólékos dolgokra gondolok, mint ez a pici ételes doboz. Megdöbbentő. Biztos ezek ihlették  azokat a furcsa videókat is, ahol ázsiai szakácsok főznek mini ételeket. 
Az urnahelyek nagy része már előre el van adva. Ahol még üres a sír de már el van adva, oda egy "hosszú élet" jelet matricáznak, mert semmit sem kell elsietni.

Ma Bing nagyijával elmentünk a helyi templomba, ahol kis Buddhát fürösztött. (A kép illusztráció.) A szobor így nézett ki, mutatóujját az ég felé tartotta és egy lótusz kútban állt. Volt mellette egy hosszú fakanál, amit a vízbe merített és háromszor leöntötte a Buddha gyereket, egyszer a mutatóujjára kell irányítani a vizet. Aztán kaptunk ajándékba "szenteltvizet" és 3  rózsaszín lótusz alakú zsemlét.

Erről a harangról már meséltem, nagyon meghitt zengő hangja van, és meg kell kongatni háromszor, körülötte a kínai horoszkóp 12 szobra volt.




Buddha a kertben.


Konfucionista templom a szállásunkhoz közel.
Erről sokkal többet nem tudok.

2017. május 1., hétfő

Szép idő, városi program




 Ez a kép a Fort San Domingo parkjában készült, mert miért ne lenne spanyol erőd Tajvanon? :)
Egy idő után holland, majd aztán persze kínai fennhatóság alá  is került, szóval kalandos története van a helynek. Ahogy a szomszédos dombokra néztem, vicces, de teljesen elfogott a balatoni nosztalgia.Hasonló öreg vulkanikus hegyek a Balaton-felvidéken is vannak és a kék vízzel alátámasztva el lehet képzelni. Bár ez a kékség nem egy édesvizű tó, hanem egy folyó (Tamsui) ami beletorkollik az óceánba. Szerintük a szomszédos dombok egy alvó istenség arcát formázzák.

Ugyanitt brit konzulátusi rezidencia is épült, és ez a látogatók előtt nyitva áll.  1865-ben építették és pazar kilátás nyílik a kikötőre, és a park is gyönyörű. Nem funkcionál többé konzulátusként, azt nem tudom pontosan, hogy miért, valószínűleg nincs hivatalos diplomáciai kapcsolatuk Tajvannal, és ha lenne is, ez az épület szép, de nem felel meg a modern kritériumoknak. Inkább egy kellemes nyaraló jut róla az eszembe. Bent festmény kiállítás volt, valamint pár szobában bemutatták az európai stílust, de ez nekem annyira nem mutatott újat :)

Még egy ötórai teakészlet is ki volt az asztalra téve, de a csészék csak szomjasan várták az Earl Grey-t, valószínű évek óta csak a port nyelték. Az erőd mellett van egy kisebb egyetemi campus, egy katolikus templom, illetve egy öreg fa ami szintén az attrakciók között fel van tüntetve, de nem találtuk meg.
Viszont a vízpartra leérve sok horgász volt. Láttam egy öreg omladozó házat is, ami fölé egy fedeles vasszerkezetet emeltek, hogy megóvják a további rongálódástól. Vagy azért hogy minket óvjon meg attól hogy a fejünkre omoljon? Mindenesetre érdekes módja az állagmegőrzésnek. Egy nagyon öreg faszerkezetű templom felett is láttam később egy ilyen megoldást, ott mondjuk a faragott szobrokat védték a gyakori esőzésektől.


 Egy ramenféle ebéd után találkoztunk Andy-vel, aki nálunk lakott pár hetet Marylandben. Ő itt lakik, és szívesen velünk tartott a környékbeli barangoláson. Egy nagyon gyors hajóra szálltunk fel, (mint egy motorcsónak csak kicsit nagyobb), és megnéztük a Tamsui torkolatát, és egy hidat, -ami minő meglepetés- a Szerelmesek hídja nevet viseli. Tajvanon nagyot nem lehet hibázni, ha valami turista attrakciót Love XY-nak neveznek el. Még megspékelik pár aranyos Hello Kitty szoborral a helyet és biztos a siker és a látogatottság. Én nem álltam be a fotózkodók közé, de persze volt egy nagy szív a híd végén ahova be lehetett állni.

 Este baozhu-t ettünk egy étteremben, ez a hely híres erről, tömve volt és miután befejeztük, rögtön mennünk kellett, hogy beférjenekek az utánunk jövők.
Még egy érdekesség ha már előkerültek az ételek: Zhu Tong Fan, avagy a bambuszban főtt rizses étel. Ezt egy hegyi faluban ettem, Wulayban, majd erről is születik egy írás, csak feltorlódtak az események.
 És tegnap még az esküvőn is voltam és az is különbözik egy magyar hagyományos esküvőtől.