2017. július 24., hétfő

Egy kalandos hét

Múlt héten megint nem volt idő unatkozni. Hétfőtől szerdáig egy izgalmas feladatom volt. Még Washingtonban, egy éneklés kapcsán találkoztam Desmond Child-dal, majd ezek után beszélgettünk, és felajánlottam, ha Magyarországra jönne, akkor szívesen segítek neki, asszisztenskedem, vagy éppen fordítok neki. 
Mivel nagyon érdekel a könnyűzenei világ is, és  érdeklődésem tárgyában nincsen számítás, csak tiszta kíváncsiság, így tényleg őszintén élveztem hogy beleláthattam a kulisszák mögé, és tehetséges emberekkel találkozhattam. Egy mesterkurzust is tartott az Artisjus épületében, és megismerhettem, hogy milyen, a zenéhez teljes alázattal és szakértelemmel nyúló fiatal zeneszerzők teremnek a hazánkban, ezen a területen is. A napi program végén még el kellett mennem a saját dolgaimmal kapcsolatban is egy megbeszélésre, ami viszont egy jövő évre vonatkozó Müpás koncertről szólt, ahol énekelni fogok :) Alig várom, de a részletekről csak később fogok írni.
Másnap reggel is mentem, méghozzá a Ritz hotelben csatlakoztam a társasághoz. Ez azért is érdekes, mert pont ebben az időpontban az izraeli miniszterelnök is ott szállt meg, így az egy négyzetméterre jutó titkos ügynökök és kommandósok száma itt volt a legszámottevőbb Budapesten. Nem is volt egyszerű bejutnom, egy magyar rendőr kísért be. A programok között volt hogy a Ritzben kellett várakoznom, be is ültem a bárba egy kicsit. Ha valaki mindent látni akar a világból, de nem akar utazni, akkor érdemes egy híres hotel bárjában ücsörögnie- érdekes emberek jártak ki-be, és amikor ezt megfogalmaztam magamban, pont belépett Marilyn Manson zenekara. Bár elsőre nem tudtam volna megmondani kik ők,  de olyan idősödő emósoknak tűntek, aztán leesett. (Elnézést a rajongóktól.) Csak hirtelen nem tudtam őket hova tenni.
Közben a több napos feszített tempótól (és légkonditól?), kissé legyengült a szervezetem, fájni kezdett a torkom, és nagyon erőtlennek éreztem magam. Így miután hazautaztak a vendégek, másnap reggel a rendelőben kezdtem a napot, fel szerettem volna íratni magamnak egy antibiotikumot. Úgy látszik uborkaszezon volt a rendelőben, mert nagyon megörült nekem a doktornő, és mielőtt bármi receptet felírt volna, még elküldött hallásvizsgálatra, aztán meg allergiavizsgálatra is beutalt. Sehol nem volt sor, így csodával határos módon egy fél délelőtt alatt lezavartam ezeket a köröket. Kiderült hogy jó a fülem, és allergiás sem vagyok semmire. A tüdőkapacitás mérésnél kicsit megzavartam a gépet, mert mikor kifújni kellett a levegőt, először nagyon alulteljesítettem. De énekesként nem szoktam ilyen pazarlóan bánni a levegővel, mint ahogy ott elő volt írva. Miután rájöttem, hogy tényleg mindent egyszerre ki kell fújni, már normális tüdőkapacitást mért a masina. A TB-wellness végén visszamehettem a gégész doktornőhöz, aki nagy nehezen kiírt nekem egy gyógyszert, de mondta hogy ne vegyem be, csak később ha nem javul a torokfájásom. Egy állatorvosi ló voltam akaratomon kívül, de jó tudni, hogy nagyjából minden rendben van.  Szóval nem az allergia miatt fájt a torkom, így "idevele" alapon rögtön megvettem a patikában az antibiotikumot és másnapra már lényegesen jobban voltam. Muszáj is, mivel hamarosan egy fesztiválon énekelek, aztán pedig irány Toszkána!







Ez itt nem Toszkána, hanem Pécs, ahol szintén villámlátogatást tettem múlt héten.











Az Akvárium ilyen jól néz ki délelőtt, ha besüt a nap :)

2017. július 12., szerda

Szülinap, kurzus és egy pozitív kórházlátogatás

Nem nagyon hoztam nyilvánosságra a szülinapomat, így megkímélve magamat sok facebook üzenettől. Nem mintha nem értékelném a jószándékot, viszont így kevesebbet pittyegett a telefonom, és tényleg meg tudtam élni a szülinapom, teljes jelenléttel élvezhettem a pillanatokat. Sőt, már szombaton belecsaptam, mert egy kis tóparti sátorozós-sütögetős (röplabdás) napot hirdettem meg barátokkal, mert egyenként nagyon nehéz lenne összehozni a személyes találkozást. Ők sem tudták mind hogy szülinapom lesz, így nem hoztak még több alkoholt, és ajándékot, valamint nem is kellett a középpontban lennem. Érdekes, hogy éneklés közben ez örömet okoz, de egyébként inkább kifáraszt ez a szerep.
Az idő is csodálatos volt, néha kis zuhéval, de egyébként júliusi meleggel. Vasárnap pedig a családommal ebédeltem, házi készítésű tortát is kaptam anyától. Nagy örömömre nem csak a cuki unokaöcsik és egyéb családtagok voltak ott, hanem Miriam is, aki Bécsből érkezett. (És másnap együtt utaztunk tovább Kiskunhalasra.) Már két éve nem láttuk egymást. De például ilyen szépen énekel. :)
Pénteken itt adunk szabadtéri koncertet Kiskunhalason.
Jó alkalom hogy régi ismerősöket újra lássak. Szóval kicsit nyaralás, kicsit tanulás, ez egy jó kombináció.
Az első nap végén az olasz zongorakísérőnek egészségügyi problémája volt. Kicsit félve mentek be a kórházba a feleségével, én voltam a fordító így velük tartottam. Annyi rosszat hallottam mostanság a kórházak helyzetéről, hogy bennem is volt szorongás. Először felhívtam az osztályvezető orvost, aki nagyon készséges volt, ugyan nem volt bent hétfő este, de odatelefonált a kollégájának, hogy jövünk. Egyébként sor nem volt az esti órán, de már tudták hogy nagyjából milyen problémával jövünk. (Ja és az olaszokban több a nemi előítélet, mert Fausto igencsak meglepődött, mikor egy fiatal doktornő fogadott minket.) Sok pénz kéne a kórházak felújításához, a kiskunhalasi is megérdemelne egy teljeskörű modernizációt (légkondit minden szint folyosójára), de az orvosok és nővérek nagyon profik voltak, EKG-t, ultrahangot is készítettek azonnal. Szerencsére kiderült, hogy nincs komoly probléma. Emberségesen bántak velünk, és nem azért mert egy külföldi beteg volt, akinek nincs TB-je és "fizetős vendég". Egy EU-s kártyát kértek csak el, az fedezi a költségeket. Tudom, hogy ez a téma gumicsont amit felvetettem, lehet másnak rossz tapasztalata a túlhajszolt nővérekkel, doktorokkal, de úgy érzem annyi keserűség van a világban, hogy muszáj megosztani a pozitív példákat is.

2017. július 4., kedd

A média körülvesz, én meg a kulisszák mögött

Miután hazajöttem, egy érdekes fejezet vette kezdetét. Interjút adtam, és még a tv-ben is volt egy megjelenésem, élő adásban. Furcsa dolog ez, izgalmas és nehéz is. Nehéz, mert viszonylag introvertált karakter vagyok, de azért könnyen beszélek, ha kell. Illetve legalább 10 hónap Amerika kellett hozzá, hogy ne érezzem ezt "tolakodásnak", hogy magamról beszélek, vagy éppen a terveimről, sikereimről. Valahogy már gyerekkorunk óta belénk van kódolva, hogy "ne dicsekedjünk", és inkább panaszkodjunk, minthogy arról beszéljük ha valami jól sikerült. Most erőt vettem magamon, és belevetettem magam a "mélyvízbe". Mivel az elmúlt év tényleg eseménydús volt és valóban izgalmas, így nincs bennem félsz, hogy untatnám a hallgatókat. Először egy utazós műsorban, a Törzsutasban beszélgettem, itt meg is lehet hallgatni. Egy laza, vicces beszélgetés volt, és eloszlatta az aggodalmaimat, az interjúkkal kapcsolatban.
 Persze mikor elkezdődött az"ON AIR" avagy a felvétel akkor egy darabig a torkomban dobogott a szívem. Az biztos hogy sokkal jobban izgultam, mint az éneklések előtt.
Aztán Fehér Mariann készített velem egy riportot a Sláger arcok műsorába, ez egy komolyabb, mélyebb rétegekbe hatoló beszélgetés volt, az életszemléletemről, tervekről, emlékekről.
(Csoda, hogy értelmes válaszokat tudtam adni, mert előtte lévő este alig tudtam aludni a nagy kánikula miatt és egy nyest is dorbézolt a háztetőn. Azóta amúgy békét kötöttünk, és nyugodtak az éjjelek.)
 Mindeközben zajlott a váci kurzus, így a hét nagy részét ott töltöttem. Csütörtökön jött a hívás  a "Hétvégi belépő" tévéműsor szerkesztőjétől, hogy várnának vasárnap reggel egy rövid beszélgetésre, és zenélésre. A zenélés nem volt olyan egyszerű mint elsőre gondoltam, hiszen találni kellett egy kamarapartnert záros határidőn belül. Szerencsére Artúr és Viola bevállalták, a vasárnapi koránkeléssel együtt. A zárókoncerten elénekelt duettünkkel zárult az adás, valamit 57:20 perckor Dowland: Come again-t éneklem.Itt vissza lehet nézni az egész adást.
 Stresszes szituáció egy egész stáb előtt behangolni a csembalót, közben a stáb tagjai ilyeneket kiabálnak az ember feje felett : Jó a fény? Lejjebb a kamerát! Mikrofonpróba!  És türelmetlenül várták, hogy kezdődjön a felvétel. (Lehet ez valami nagy titok amit kifecsegek,de az élő adás előtt felveszik a zeneszámokat, pont az ilyen időkilépések miatt, mint hangbeállás, hangszerek mozgatása stb. ) Artúr rekordidő alatt behangolta a hangszert, és csak akkor vettük észre hogy az egyik zeneszám kottája a kocsiban maradt! Amíg a másikat felvettük, egy munkatárs kiszaladt az autóba, megkereste a létező összes kottát amit talált, és behozta. Szóval a nagy izgalmak mellett olajozottan működik a gépezet, és aztán már minden jól alakult. A furcsán süket stúdió ellenére jól szólt a duett is, Violával szuper együtt énekelni. Vele ezt a duettet (Io t'abbraccio) a váci kurzuson tettük össze, ott énekeltük a zárókoncerten. Artúr az ilyen operarészleteket szívesebben kísérné zenekarral, ezért próbált róla lebeszélni, hogy csak egy csembaló van, de én meg úgy szeretem ezt énekelni, hogy végül maradt.

Mikor végeztünk, volt egy kis időnk az épületben megkeresni Süsüt és a Tévémacit is! Sajnos nem produkált fogkrémes köpethangot és fagottszóló sem szólt a folyosón, de mivel este van és megszállt a nosztalgia, ez biztos mindenkit álomba ringat.
:)

2017. július 3., hétfő

Vác és a régizene

Nem azért történt ez a blogolós csend, mert már nem történik velem semmi hogy hazajöttem Magyarországra.
Inkább annyi minden történt, hogy nem volt időm leülni és írni. Először családi szülinapozás volt a Balaton-felvidéken, ez pont jó volt arra hogy kipihenjem a hosszú utat- bár a kis unokaöcsik azért reggel fél nyolckor már szorgalmasan dörömböltek a szobám ajtaján... Ezek után elkezdtem költözködni Budapestre, így most megint van ott egy hadiszállásom, egy félig összeszerelt, majd aztán elrontott IKEA szekrénnyel felturbózva. Pedig két fiú is ügyködött a dolgon.  De nem panaszkodom, mert egyáltalán nem segítettem. Eközben én Vácon a Régi Zenei Napokon vettem részt. A borzasztó kánikulában nagy öröm volt kiszakadni a fővárosból. Vác meglepően gyönyörű kis városka, mindenkinek ajánlom. Még én is biztos visszamegyek!
 Az énekeseket Emma Kirkby tanította, aki egy nagy művész a régizene műfajában, itt meg is lehet hallgatni. Tőle hallottam először Dowland dalokat. Nemcsak művész a javából, hanem nagyon kedves és figyelmes tanár, öröm volt vele dolgozni. A terem, ahol tanítania kellett, nagyon forró volt, de hősiesen tűrte angol létére, és még így is teljes odafigyeléssel hallgatott minket. A héten sok új művet megtanultunk, ez nagyon tetszett, igazi műhelymunka folyt. A zárókoncerten főleg duetteket adtunk elő, amiket azon a héten tanultunk meg. Jó tapasztalat volt ilyen friss tanulmányokkal kiállni, hogy ennyi idő alatt is koncertképes darabokká nőtték ki magukat.


A szépséges püspöki palotában énekelhettünk. A fotó egész jól megragadja azt a kedves házikoncert szerű atmoszférát, ami jellemezte az estét.
A kurzus elteltével nem dőlhettem hátra, mert egy izgalmas és új feladat várt rám, amiről mindjárt írok is.