2017. szeptember 24., vasárnap

Templomok és éneklések

Az elmúlt egy hétben háromszor is énekeltem különböző templomokban. Először múlt héten Budán, ahol egy barátnőmnek volt esküvője. Nagyon meghitt szertartás volt, sok zenével. A barátok egy kórusművet megtanultak, és így köszöntötték a házasulandókat, valamint hangszeres játék is volt a templomban. Engem egy vonósnégyes kísért, és a gyűrűhúzás utáni pillanatokban a Panis angelicust énekeltem. Az idő is kegyes volt, mert délután még a nap is sütött, majd amint benti program kezdődött este, az eső is rákezdett. Kétszeres áldás. H. és A. a Kaukázus hegyeiben ismerték meg egymást, és érezni a kapcsolatunkban is hogy egy ilyen környezetben fogant- : sziklára van építve. (Az esküvői képet a Just Stay Natural fotózta róluk.)

A lakodalom rész is jól sikerült, én a főleg győri bohém és művészlelkekből álló asztalnál kaptam helyet, élveztem is a társalgást, és szerencsére a vacsora alatt tangóharmonikán játszott egy zenész, és hangosítás nélkül.Szépen is játszott, de ami még boldogabbá tett, hogy ez megkímélte a hangomat, mert a másnapi koncertre kellett tartalékolnom. Úgy vettem észre hogy A. kedvenc ételeiből volt a válogatás, mátrai borzast ettem, finom is volt. Mivel kicsi a világ, még rokonnal is találkoztam az esküvőn, pont kinéztem a kislányát, hogy milyen aranyos teremtés. Velem megesik az ilyen rokontalálás, mivel apai nagymamámék 11-en voltak testvérek, (ebből 9 lány). De jó régi család 1925 előtt született mindegyikük. 
Minden jó volt az esküvőn, de éjfél előtt haza kellett mennem, mert másnap az Ars Sacra fesztivál programján énekeltem, Péliföldszentkereszten.  Egy esős nap köszöntött ránk. Még meg is voltam fázva, de egy olyan cseles ruhát választottam, amin el van rejtve egy zsepi-zseb. Egyébként érdekes, hogy amint színpadra kerülök, minden tünetem eltűnik, egészen a koncert/előadás végéig. Ez mindig így volt, így már nem aggódok fölöslegesen. 

A Bacchus Consorttal állítottunk össze egy programot, francia és angol barokk zenével, korabeli hangszereken kísértek. A templom akusztikája jól fogadta be ezt a hangzást. Ez igazi örömkoncert volt. Örültünk hogy megtelt a templom az eső ellenére is.  A koncert után itt maradtak a zenésztársak, és együtt vacsoráztunk és aztán zenéltünk, kipróbáltam a gambát is, jó érzés volt rajta pár hangot kikeresni. Másnap reggel gyönyörű idő lett, de sajnos kirándulni már nem lehetett mert hétfőn mindenki ment a maga dolgára.




Most szombaton ismét egy esküvőn énekeltem. Itt meglepetés gyanánt hívtak a Bazilikába, a lány édesanyja vette fel velem a kapcsolatot. Egy régi énekestársam révén találtak rám, mivel ő éppen otthon kisbabázik, így engem talált meg a feladat. Szeretem az ilyen énekléseket, részese lenni életük egyik fontos pillanatában...(Nem szeretem azt a kifejezést: "életük legszebb napja" mert ezután még annyi szép várhat rájuk reményeim szerint.) Sosem rutinból énekelek el ilyen népszerű énekeket sem mint az Ave Maria. Mindig izgatottan várom a menyasszony és vőlegény bevonulását, bár most a karzaton voltam és az arcokat onnan nem láthatom. De még így is érzem a megihletettséget, és énekemmel próbálok valami felemelőt nyújtani számukra.
 Szerintem az élőzene, része az elcsendesedő mozgalomnak vagy "slow life" típusú gondolkodásnak. A házi készítésű sütemény, egy hangszeren játszó ember, egy kézzel készített bútor, vagy egy általunk megművelt kert- örülök hogy ez kezd felértékelődni. Mikor elnézem az eldobható divat zászlója alatt kitermelt silány ruhákat (előállítása 5 cent, eladva 5000-ért), jobban bevackolódom a már 4 éves pulóverembe ami idővel csak még meghittebb, mert tudom ki készítette, tudom hogy természetes anyagból van és még emlékem is kötődik hozzá. Jó, vannak azért újabb holmijaim (Amerikában nem bírtam ellenállni pár fellépő ruhának), de próbálok kicsit tudatosabban, természetközelibben élni. Visszatérve a zenére, ha a jógának is tud tábora lenni, pedig az eszköztelenségből indul ki, miért ne lehetne az énektudást is hasonló lélekerősítőként bevetni- ezért tetszenek az esküvők, vagy az Ars Sacra célkitűzése, de akár egy heti rendszerességgel megtartott házikoncert szeánsz is jó ötlet. Lehet télen már jöhettek is hozzám egy teára, és házikoncertre!

2017. szeptember 20., szerda

Szomszédos kiruccanások/ Szabadka



Nemrégiben Szabadkán jártam. Meglepett a szépsége, mivel egy szinte érintetlen szecessziós belvárossal büszkélkedhet a város. Sok szép barokk magyar városkában jártam, de szinte mindig a város leglátványosabb helyén egy otromba szocreál betontömb éktelenkedik. Erre talán a legérzékletesebb példa az egyik kedvenc helyem, Győr, ami még így is szép, de nem ad hozzá a szépségéhez a Városházával szemben lévő hajdani megyei tanácsépület, egyenesen a hetvenes évekből. Vagy a Baross utcai Meki épülete... 

Apropó a szabadkai McDonalds egy szecessziós épületben kapott helyet, színes ablakok, különleges csillárok teszik a helyet hangulatossá, ha nem lenne sültkrumpliszag, el is felejteném hogy hol vagyok. Jó kérdés hogy egy stílusos kávézó nem lenne-e adekvátabb, de így viszont nagyobb tömegek be mernek menni és megcsodálhatják az építészetet. Talán az a szerencséje Szabadkának, hogy nem volt akkoriban pénz a fejlesztésre, amikor el tudták volna rontani :) Most azt láttam, hogy folyamatosan újítják fel az épületeket, a szecessziós zsinagóga például már majdnem elkészült, és a régi pompájában ragyog. Mint megtudtam,szinte minden hétvégén van valami program a városban, ottlétem alatt egy néptáncfesztivál volt, sok nézővel és fellépővel. Voltak magyar együttesek is, de a legtöbb azért szerb volt, mindenféle pásztortáncot jártak, valamint érződött a török befolyás is. Mivel ez csak egy hétvégi kiruccanás volt, több felfedezésre nem jutott időm, de egy kellemes első benyomást szereztem, és egy még visszajövök ide érzéssel szálltam fel a vonatra- az utazás sajnos a határ miatt egy órával tovább tart mint ahogy gondolnánk.
A következő héten egy fotózáson voltam Raffay Zsófinál. Jó volt újra a kamera elé állni, eszembe jutottak a modellkedős éveim. De most furcsa volt a feladat, hiszen nem bújhattam el magam elől a képeken. Önmagamat kellett adnom, persze nem Esztert pizsamában (ahogy blogot ír), hanem az énekes arcomat kellett mutatnom, semmi "modellkedés". :) Azért egy kép mégiscsak belecsöppent egy másik hangulatba, mert nagyon Winterfell jutott eszembe, ahogy megláttam a végeredményt. Nem mintha Sansa szeretnék lenni a Trónok harcából, de ebben az öltözetben betagozódhatnék a Stark famíliába, bár az nem életbiztosítás.



Szabadkai pillanatok. Meseház, nézősereg a főtéren valamint ugyanott napsütésben.
Legközelebb az Ars Sacra programról írok, ami keretein belül nekünk is volt koncertünk a Bacchus Consorttal, és még egy esküvőn is jártam amiről mindenképpen kell egy kis beszámoló!

2017. szeptember 6., szerda

Firenze

Ahogy elkezdődött szeptember, még egyszer visszanéztem a legutóbbi, eseménydús hónapomra. Toszkána egy kis drágakő lesz az emlékeim kincsestárában. A sok zene mellett, a szép táj és az új barátok tették felejthetetlenné. Mondjuk az elképesztő hőség megnehezítette az éneklést, de növelte az állóképességünket. A reggeli jógák erőssé tettek, először izomlázként éreztem a hatást, de a 3 hét folyamán aztán a foglalkozás utáni lecsendesült elme és valódi izmok tettek még lelkesebbé. Kint gyakoroltunk, kora reggel, még a nagy meleg előtt. A második héttől már azt éreztem, több energiát kapok általa mint amennyit fizikailag beletettem. Szóval jó ötlet volt egy ilyen programot is beleilleszteni az énektanulásba.
Azért hétvégén volt szabadidőnk is, és egyszer még 30 fok alá is süllyedt a hőmérséklet, így elbuszoztam pár énekes lánnyal Firenzébe. Kacskaringós utakon kb. 40 perces út volt. Az érdekessége az volt, hogy jegy nélkül utaztunk, de ez legkevésbé sem érdekelte a buszsofőrt. (Elvileg egy pizzériában lehetett volna jegyet kiváltani, de ezt csak 2 nálunk szorgalmasabb énekes mondta akik vettek.) Jutalomból a tájékozatlanságunkért ingyen jutottunk a városba.
Az ausztrál-olasz Rebeccával és az amerikai Sarah-val jártuk körül Firenzét, bár egy szombati napon szinte esélytelen volt bejutni bármelyik múzeumba, és a Dómnál is akkora sor állt, hogy csak kívülről csodáltuk meg. De a boltok hívogatóan tárták elénk portékáikat, így ezek révén talán jobban megéreztük Firenze mai arcát. Mert rengeteg művészi, kreatív kisebb üzlet van, ahol helyi tervezők portékáit kínálják. A hétköznapi tárgyakon, ajtókilincseken is annyi művészi részlet volt,
 ha valaki csak az utcán sétálgat, annyi információt magába szív művészettörténeti téren, amit egy egyetemi kurzus nehezebben tudna átadni. Azért az Uffizi a bakancslistámon maradt, de tudom, hogy még visszatérek ebbe a városba. Lehetőleg nem nyáron. Rómával például úgy vagyok, hogy eddig csak télen jártam ott, és olyankor is napsütötte és kellemes. Egy eldugott zenei könyvesboltot kerestünk, de az sajnos zárva volt egész augusztusban. Érdekes olasz nyitvatartásokkal találkozni. Az természetes hogy délután minden bolt bezár (főleg a kisebb városokban) de mindenki egyéni órarend szerint teszi ezt. Az egyik bolt 4-kor nyit, a másik este 6-kor  szóval nehéz számon tartani. Firenzéhez képest finomabbak az ételek a kisvárosokban, természetesebbek és kevésbé turista menük. Első kurzusnapomon mondjuk Chianti-ban is sikerült 10 Eurós reggelit ennem, mindez egy kávé egy croissant és egy narancslé volt... Aztán másnap 2 utcával odébb már megtaláltam a helyi erők reggelizőjét, és többett egyszer sem ettem a  főtéri kávézóban. Biztos egy napi turizmusra vannak berendezkedve, azon próbálnak minél többet szakítani, de hát én 3 hetet voltam ott. A végére már ismertek a pincérek a jó helyeken :) Egyébként egy vidám koncert élménnyel zárult a kurzus, mert egy kvintettben énekeltem, és élveztem a próbafolyamatot, és a többiek társaságát és színpadi jelenlétét is. Az instagram fiókomban tettem fel róla egy videórészletet. A koncert után a szokásos ebédelő helyünkön búcsúzkodtunk, sütöttek nekünk pizzát és a híres Aperol Spritz sem maradt el. Nehéz ilyenkor a holnapot elképzelni, hiszen ki-ki megy a maga dolgára, lehet sokáig nem látjuk egymást. Mégis inkább vidám a hangulat, mint afféle szappanbuborékok, ilyenek a kontinenseken átívelő énekes-barátságaink. Még pár napig nagyon intenzíven kötődünk az emlékekhez és egymásoz, aztán megrázzuk magunkat és új feladatok kerülnek elénk, amibe hasonló kíváncsisággal vetjük bele magunkat.De ha újra összehoz minket az élet, akkor lesz sok történet amit feleveníthetünk.