Ausztria, Pöllau vidéke

Múlt héten kihasználva a csodálatos vénasszonyok nyarát Ausztriába utaztunk.
Ausztria mindig hangulatos, ez most sem volt másképp. De talán ez a meleg és barátságos őszi nap még különlegesebb volt mint a nyári kiruccanások. A fák élénk színei, a meleg napsugarak és a kellemes szellő olyan idillivé tették a napot, hogy majdnem én is dalszerző lettem általa. Nem csoda hogy ennyi jó zeneszerzőt kitermelt ez az ország. Most különben is benne vagyok Brahms és Schubert világában, hamarosan többet is elárulok a közelgő énekes tervekről.
Egyébként Szombathelyhez közeli kisvárosokba mentünk,  körülbelül egy órás autóúttal oda is értünk.
  
Pöllauban először a völgyben elhelyezkedő kastélyt, kolostort és templomot néztük meg. Az épületegyüttesben most zeneiskola, helyi klubok és turisztikai központ kap helyet. Rengeteg brosúrával, koncertprogrammal, kirándulási ötletekkel várják az odatévedő turistát. 



Mi csak andalogni akartunk, erre is tökéletes volt a helyszín. Egy park van a városka szívében, ami most is virágokkal volt tele. Játszótér is van benne, babakocsikat tologató anyukákat láttam- jó lehet ott szülőnek lenni. A templom belülről  bazilika hangulatú, de a túlzó, márványt imitáló falfestményeivel, barokk 3D-s puttóval és színes szobrokkal nekem nagyon csicsás volt. Kívülről szebb , diplomatikusan megfogalmazva.

Ugyan csak egynapos kiruccanás volt a miénk, de érdemes ott is aludni, a friss levegő, csobogó patak, és komfortos szállások jót tesznek testnek és léleknek. Ezután egy hasonló helyre, Vorau-ba autóztunk (15 perc kb.), ahol szintén egy barokk templom található, mellette kollégiummal stb., és egy híres könyvtáruk is van, ami most zárva tartott. De nem is baj mert nem akartunk csoportos vezetésen részt venni, inkább a napsütést élveztük. Így is be tudtunk menni a belső kertekbe, ahol római kori kőfaragványok vannak. Egyébként így néz ki kívülről a hely,  a jobb oldali szárny mint egy életnagyságú babaház. Van azért katonásabb rész is, a kollégium, aminek nem túl dicső múltdarabkája, hogy a hitleri időkben itt volt egy náci kiképzőiskola. A nácik mentek, a templom maradt, azért egy csúnya hegesztett emlékmű van állítva ezeknek az időknek is. Legalább nem volt drága elkészíteni.
A templom belsőt itt nem felejtettem el lefotózni, de ez már jóval szolidabb barokk mint a völgyben lévő. 

Egyébként minden egyes attrakciónál van egy kedves kávézó vagy étterem. Az osztrákok annyira elöl járnak a vendéglátásban és "ínycsiklandásban", nem tudom mikor lesz itthon is közel hasonló állapot. Például ilyen kaliberű kisvárosokban Magyarországon csak egy zárva tartó presszót lehet találni, vagy egy késdobálót (szeretem ezt a szót!).
A kertben vörösen ragyogott ez a fa, egy igazi varázsfa. Ha ilyen őszt hozott, hát hálás is vagyok neki.




Innen még felmentünk a hegytetőre, ahol egy tanösvény, egy gótikus (belül barokká átavanzsált) templom és egy rózsaszín "babatemplom" van.
A keresztelőkút köré igazi virágokból egy annyira szép rózsakoszorú volt fonva, hogy a templom helyett inkább azt örökítettem meg. Olyan jó illata is volt, mintha frissen szedték volna a virágoskertből. És a rávetülő ablakfények a csokor színeivel harmonizáltak. Én nagyon szeretem ha a részletek ennyire el vannak találva. Látszik hogy megfigyelés áll az elvégzett munka mögött.
A domb körül tematikus kertek vannak, a legfurcsább a snapszkert, ahol billegő járdával, görbe tükrökkel és asztallal vannak a körtefák kiegészítve. Hátha valaki így akarja megtanítani a gyerekének milyen hatásai vannak az alkoholnak... Inkább vidám mint elrettentő.



 Kilátás a kertekből.
 Igazából annyi képet készítettem, hogy a végére csak azokból mutatok párat. Ez a három helyszín egy kellemes és kényelmes napi kirándulás volt, este 8-ra már haza is érkeztünk, sok élménnyel és friss levegővel feltöltekezve.

Annyira tartott a lelkesedés, hogy szombaton a környékben is kirándultam, akkor fel az Öregkőre, ahol egy nekem új barlangot is felfedeztem. De erről majd egy másik blog alkalmával írok. Addig is itt vannak nézegetőbe a napsütötte képek.

Folyamatos a földeken a munka.

 Rózsák és egy vendégház...de jó lenne itt egy szilveszteri szánkózás.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brugge

Gent

Párizs