2017. november 26., vasárnap

Koncert és Broadway New Yorkban

Ez a mókus nem tanulta meg hogy fotózás előtt ajánlott megállapodni, így némi bosszúsággal viseltetett irántam, mert nem volt nálam semmi ehető. Bár jobb is nem etetni a városi vadakat, ezt a metróban vicces plakátokkal is nyomatékosítják valahogy így: "Egy igazi New Yorker tudja hol egyen jót. A városi mókusok/mosómedvék is. Kérjük ne etesd őket."
Éppen útban voltam Monica egyeteme felé, ahol este a diákok koncertet adtak. Vagyis a mellettük lévő hatalmas episzkopális templomban volt az esemény. Kalandos utakon találtam meg az odavezető utat, egyszer rossz állomáson merészkedtem ki a felszínre, de inkább visszamenekültem a metróba, minthogy átvágjak a Google maps által ajánlott harlemi No-go zónán. :D Nem volt annyira vészes, csak totál tanácstalanul a telefon képernyőjére meredve úgy éreztem, hogy még a budai Várban is elsőszámú célpontja lennék egy odatévedt zsebesnek.
Ekkor azt is éreztem hogy valaki követ, ezért csak az utolsó pillanatban szálltam fel az érkező metróra, így faragatlan followerem hoppon, vagyis a peronon maradt.
Végül megérkeztem a koncert helyszínére épségben, ahol Handel: Négy koronázási himnusza, majd  szünet után Mozart Requiemje hangzott el. A második részben BA énekesek voltak a kórusban és a szólisták között is, így elég megdöbbentő látni micsoda énekes-gyár ez az iskola. A képen az a sok ember mind szólistának tanul egyébként.  (Manhattan School of Music)
 Jó volt, de már egész nap mászkáltam és nagyon el voltam fáradva, így nem volt időm megkeresni a kórusból azt a 2 embert akit ismerek az olasz kurzusról.
Inkább hazamentünk Monica lakásába, de előtte még ettünk egy éjjeli pizzát, mert New Yorkban azt a nap minden részében frissen lehet kapni.
Nem csak a klasszikus zenét hallottam, hanem egy Broadway musicalre is elmentem. Nagyon reklámozták ezt az előadást, de nem ezért mentem el rá, hanem egy ismerősöm is ajánlotta.
Annyira mégsem tetszett, bár a műfaji követelményeknek teljesen megfelelt, tudtak is jól énekelni és táncolni a színészek csak hát... a történet fonala olyan felszínes volt.

Az Óz meséjéhez írtak egy második szálat, hogy a rossz boszorkány tulajdonképpen jó, csak a rendszerben nem tud érvényesülni. Meg zöld a színe is, így sajnos rasszizmusnak van kitéve. Persze titokban életben is marad, végre megtudtuk. (Ja elnézést a poén lelövéséért, de nem hiszem hogy ezzel nagy meglepetést árultam el.)
Egyébként a színpadi apparátus lenyűgöző volt, és ugyan messze ültem,mégis nagyon jó volt a kilátás és optikailag közelinek tűnt a színpad.
Ez pedig a Carnegie Hall, és ennek az épületnek a szomszédságába költöztem be az utolsó két városi napomon, mert úgy éreztem szükségem van egy kis szabadságra is, amit egy szállodai szoba sokkal jobban jelképez mint egy barát lakása ahova nincs kulcsom :)
Úgyhogy innentől bevetett ágy és mini samponok tettek boldoggá!
A kilátás a 16. emeleti ablakomból nagyon érdekes volt, láttam a szomszéd ház életét (nem igazán vesződnek a függönyökkel), illetve felfelé is még jócskán nézhettem nem csak megszédülve lefelé. A régimódi téglaépületek felett már 60 emeletes lakóházak magasodnak.
Ugyan nem látni el messzire, de mégis ilyen kilátásra nem nagyon adódik lehetőségem Európában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése