2017. november 19., vasárnap

New York megint

New Yorkban pontosan egy évvel ezelőtt novemberben jártam először, ami aztán több blog bejegyzést is generált. Attól tartok most sem fogom tudni összefoglalni tömören, így fejezetekre bontom a kalandjaimat. 
Ami különbség volt a legutóbbi kiránduláshoz képest, hogy most több időm volt és nem először jártam itt, így a "kötelező" helyszínek annyira nem nyomasztottak, nem kellett rohannom egyik helyről a másikra. Idén kimaradt a Brooklyn híd például, de arról tavaly már írtam.
Washingtonból indultam (ami kb. 5 óra busszal), és első nap egy barátnőmnél szálltam meg aki Harlem Central Parkhoz nagyon közel eső részén lakik.
Sajnos egész nap dolga volt, így hiába érkeztem meg délután, a gurulós kisbőröndömtől nem tudtam megszabadulni késő estig.
Így legalább érzékenyítettem magam a város akadálymentességét illetően, és hát még New York is messze van a tökéletestől. Pár óra alatt izomlázam lett a metrós lépcsőn fel-le mászkálástól meg az útpadkán átemelésektől. Egy amerikai mozgássérült standup comedy-s fiú csinált is erről egy szivárvány bagel küldetéses videót, ami a helyzet tragikuma mellett elég humorosra sikeredett. A Central Parkban sétáltam, boltokba mentem be (mert a múzeumban nem lehet bőröndöt tárolni). Egyébként azóta okosabb lettem, és egy bármilyen hotelbe beadhattam volna a bőröndömet megőrzésre, azon a címen hogy most csekkoltam ki vagy még nem tudtam bejelentkezni... Mikorra elegem volt a hajléktalan életből, meglátogattam egy másik barátnőmet, akit Bécsből ismerek. Vele tavaly is találkoztam itt, és megint jó volt látni. Közben átköltözött Manhattanbe, egy hangulatos lakásba és utolsó évét járja a Brooklyn College egyetem opera szakán. De nem szeretett Brooklyn-ban lakni. Jót beszélgettünk, vacsoráztunk, majd este 10-kor átmetróztam Monica-hoz, aki szerencsére ugyanazon a metróvonalon lakik, úgyhogy hamar megérkeztem. A kilencvenes években elvileg annyira veszélyes volt a metró, hogy inkább mindenki taxizott, de mára teljesen kulturált, csak kicsit bonyolult, mert egy pályán van hogy 3-4 különböző metrókocsi is közlekedik, így meg kell nézni mire szállok fel. Monicanal a viszontlátás öröme után rögtön elaludtam, még az sem érdekelt hogy rosszcsont kutyája miatt erőteljes pisiszag volt a szobában.
Aztán reggelre a zoknimat sem találtam, amit biztos a föld nyelt el.
Nehéz egy kölyökkutyával az élet... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése