2018. január 7., vasárnap

Miszla

Egy időutazáson vehettem részt a napokban.

Miszla olyan hely, ami már régóta csalogatott. Először is a művészi fotók keltették fel a figyelmem pár évvel ezelőtt, amik az ott megrendezett barokk zenei kurzust mutatták be- de nem csak a "szép helyszínen szép fotók" evidenciája, hanem egy különleges látásmód is jelen volt a képeken.

(Azóta megtudtam hogy Grossmann Willy képei voltak.)


De mindig a hangszeresek kiváltsága volt ez a kurzus. Énekesként meg csak irigykedtem, de közben egyre jobban vonzott hogy kicsit újra nekiálljak hegedülni. Így ez a januári barokk hegedű kurzus  jókor jött ösztönző lehetőség volt hozzá - és nagyon ki szerettem volna próbálni a régi stílusú hegedűt is. 
(A mai hegedűk és az akkoriban használt hangszerek között vannak eltérések, és a vonó is más kialakítású.) Nagyon élveztem a kezembe venni egy ilyen érzékeny és meleg hangú hegedűt, amit Tóth Mónikától (a kurzus tanárától) kaptam kölcsön erre a pár napra. Napról-napra egyre jobban megszólalt a kezemben (még persze eljátszhattam volna rajta jópár évig, hogy teljesen kibontakozzon ... :)  A vonó által is sokkal egyértelműbbé vált sok vonásnem, amikkel addig küzdöttem.


A szó legszebb értelmében családias volt a hangulat. A helyszín egy vidéki kastélyban volt, ahol a házigazdáink nagy szeretettel és odafigyeléssel bántak velünk. Az otthoni kemencében sült kenyér, háztáji alapanyagokkal készült elképesztően finom ételek és a mindig rendelkezésünkre álló kávé a legmerészebb várakozásaimat is felülmúlta. (Persze este mindig megbántam hogy délután sem tudtam ellenállni a koffeinnek...)

A hegedűóráink is a kastély szalonjaiban voltak. Teljesen belakhattuk a helyet, a kályhának dőlve melegedtünk, a kanapékon olvastunk, vagy az egyik szobában gyakoroltunk, sőt még babázhattunk is, mert Móni kisbabája is boldogított minket Ilián személyében .
Mónika nagyon türelmes volt és mindenkinek a maga tudásszintjén új érzeteket és zenei/technikai javaslatokat adott. 

Egyébként az odautazás kalandos volt, hiszen majdnem elfogyott az út mire odaértem. Erdészeti úton, favágók között a dombokon át lehet Miszlára jutni- még szerencse hogy nem volt hóesés, sőt tavaszi idő volt januárban, hóvirággal. Azért a fával fűtés illata ott volt a levegőben, azt nagyon szeretem.

Összebarátkoztam Fügével is, a ház kedves golden retrieverével.
Olyan jó volt kamarázni, persze énekeltem is, méghozzá mandolinnal. Ezt a zárókoncerten is előadtuk.  A meglepetés inkább az volt, hogy hegedűvel is kiálltam az emberek elé, és jól is éreztem magam. Átjárt a muzsikálás öröme. Persze nem lettem profi hirtelen, de emlékeztetett hogy az éneklésben is érdemes elengedni az ítélkező belső hangomat, ami még az éneklés közben kiértékeli az előzőleg elhangzott frázisokat. 
Este még egy sokáig tartó spontán zenéléssel zártuk a téli Miszla barokkot, például itt rácsodálkoztam hogy a viola da gambán gyönyörű az E húr hangja.

Vasárnap már haza kellett jönni, de ez egy igazi zenefeltöltődés volt, remélem máskor is el tudok ide jönni. Egyébként a vendégház bárki számára elérhető (házi reggelivel, kerti mentateával ahh..) aki egy kis világtól való elvonulásra vágyik. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése