December

Szeretem az adventi időszakot. Idén mondjuk pont rövidebb mint általában, de nem baj, mert a karácsony a legjobb dolog decemberben. És még nem nekem kell a háztartást üzemeltetni, ilyenkor a szüleimnél töltöm a Szentestét. Úgyhogy elég kényelmes így ünnepelni. 
A korábbi hetekben énekeltem koncerten a Simpliccissimus tagjaiból álló zenészekkel, Vivaldi és Purcell dalokat. Később még lesz velük egy izgalmas projektem, márciusban Purcell: Dido és Aeneas operájában fogok énekelni. Már alig van jegy a Müpában az előadásra, úgyhogy érdemes most foglalni a Szerelmes királynő című darabra. 

Nemrég a Hétvégi belépő vendége is voltam, itt meg is lehet nézni a videót. 2 Kodály dalt énekeltem Tálos Viviennel (ez mindig olyan bonyolult- ha zenész lennék, mondhatnám "játszottunk" de ilyenkor az "énekeltem és Vivien pedig zongorázott" a pontosabb kifejezés...) 
Már nyolcra ott kellett lenni a stúdióban, szóval a tévé kemény műfaj :D A sminkesek azt mondták, hogy nekik van amikor 4-kor kezdődik a munkaidő. Cserébe általuk mi úgy nézhetünk ki mintha jól aludtunk volna.
Aztán még Süsüvel is lefotózkodtunk, meg a tévémacival. Talán mi vagyunk az utolsó generáció akik még ismerik őket.

Otthon elkezdtem megint hegedűt is gyakorolni- teljesen kikészültek tőle az ízületeim, meg az ujjaim, de tét nélkül nem zavar. (Amióta "letettem a lantot" nincs több fellépés előtti idegesség a hideg ujjak miatt sem, möhöhö.) Érdekes hogy most sokkal könnyebb "fejben" mint mikor 10 éve izomból akartam megoldani minden nehezebb zenei részt.  Viszont fizikailag meg több a kényelmetlenség. Ja és eszméletlenül számít hogy milyen minőségű hangszerhez nyúl az ember. Sajnálom a gyerekeket akik kínai hangszereken nyikorognak évekig, és nem értik miért nem szól nekik szépen a hegedű..
De a sportba is újra belevágtam- szerencsés alkat vagyok, így nem nagyon látszik rajtam ha edzetlen vagyok, de amikor a lakásomhoz vezető dombon majd lépcsőn úgy dobog a szívem mintha maratont futnék az nem egészséges. Ezért most újra úszom, meg kipróbáltam egy viszonylag agresszív önvédelmi sportot is. Jól felvillanyozott és alig bírtam megmozdulni utána másnap. Szóval ha kell a pénztárcám akkor mostantól veszélyben az életetek!  

 Hát nem a legszebb adventi zárómondat ez, úgyhogy inkább ide beillesztem a másik dalt is amit a tévébe vittünk. :)


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Brugge

Gent

Párizs